
Fotó: Rádió GaGa
2025. március 21., 14:102025. március 21., 14:10
2025. március 21., 14:492025. március 21., 14:49
A Rádió GaGa 2024-es évben debütált, nagy népszerűségnek örvendő, Duma Duba névre keresztelt guruló stúdiója idén márciusban ismét útnak indul, és megkezdi turnéját. A második szezonban a tavalyi évhez képest kétszer annyi helyszínen várják az érdeklődőket, amely színes és változatos programjaival garantált szórakozást kínál.
A Duma Duba – amely tavaly egyedülálló módon hódította meg az erdélyi fesztiválokat –, most újra visszatér, hogy mosollyal, jókedvvel és izgalmas játékokkal fűszerezve színesítse az események hangulatát. A tavalyi év során
nyolc helyszínen, ugyanakkor a rádió online hallgatottsága is megsokszorozódott az események hatására. A fesztiválok pörgését a Duma Duba körüli események is jellemezték, ahol nemcsak a fesztiválok szervezőivel, hanem hazai és nemzetközi sztárokkal is izgalmas beszélgetéseket folytattak a rádió műsorvezetői, míg a szerencsés látogatók személyesen is találkozhattak kedvenc sztárjaikkal.
A Duma Duba ugyanakkor 2025-ben is meghódítja az erdélyi fesztiválokat és rendezvényeket. A programok sokszínűsége, a kulisszák mögötti történések megismerése, valamint a különböző nyereményjátékok garantálják, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási formát.
Fotó: Rádió GaGa
Az idei első helyszín az Agro & Auto Expo lesz, amely kiemelten az agráripar legújabb fejlesztéseit, mezőgazdasági gépeket és eszközöket, valamint farm- és kertészeti berendezéseket mutat be. Ezen kívül az élelmiszer- és autóipar is jelentős szerepet kap. A Duma Dubában ugyanakkor szakemberek osztják majd meg tapasztalataikat rádiós interjúk keretében. A rendezvényre való belépés ingyenes.
Helyszín: Marosvásárhely, Aushopping parkoló
Időpont: március 28–30., 10.00–20.00 óra között
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.