Ismét otthont keresnek a négylábú kedvenceknek

Míg legtöbben észre sem vesszük a körülöttünk élő gazdátlan állatokat, addig néhány marosvásárhelyi önkéntes befogadja őket, gondozza és otthont is keres számukra. Legközelebb december 2-án várják az örökbefogadókat.

Hajnal Csilla (R)

2011. november 10., 17:142011. november 10., 17:14

2011. november 10., 21:542011. november 10., 21:54

Az Állatvédők Országos Szövetségének támogatását is élvező csapat december másodikán 13–17 óra között ismét megszervezi az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, élelemgyűjtéssel egybekötött örökbefogadási akcióját, amelyen ezúttal is több tucat kiskutya várja gazdáját a Promenada Mall előtti parkolóban.

Legutóbb 160 kilogramm száraz étel, egy rúd szalámi, négy doboz kutyakonzerv, öt inox tál, két lepedő és 1676 lej gyűlt össze. Kóborkutya-megmentő kampányuk eddigi legsikeresebb akcióját tudhatják maguk mögött az állatbarátok, ugyanis hét kiskutyát is örökbe adtak akkor. A féregtelenített, beoltott ebek gyerekes családokhoz kerültek, aminek kifejezetten örültek a szervezők, hisz jól tudják, ha a gyerekek együtt nőnek fel a kiskutyákkal, megtanulják tisztelni, szeretni az állatokat.

Andrea Sălăgean, az Állatvédők Országos Szövetségének Maros megyei képviselője reméli, hogy ezúttal is sokan érdeklődnek majd a gyűjtéssel egybekötött örökbefogadás iránt. „Ezúttal kilenc 5 hónapos, nyolc 3 hónapos, egy 7 hónapos, egy 4 hónapos és még számos felnőtt kutya is gazdira vár, élelmet is szívesen elfogadunk” – mondta az állatvédő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Rontotta inflációs előrejelzését a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.

Rontotta inflációs előrejelzését a jegybank
2025. november 14., péntek

Ködös, csípős reggelre ébredtek Csíkszeredában

Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.

Ködös, csípős reggelre ébredtek Csíkszeredában
2025. november 14., péntek

Nem fizet, de számonkér az állam: pénzükért perelnek a Kovászna megyei állatorvosok

Két pert indítottak a Kovászna megyei állatorvosok az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és megyei kirendeltsége ellen, mivel hónapok óta nem kapták meg a szerződéses munkájukért járó díjazást.

Nem fizet, de számonkér az állam: pénzükért perelnek a Kovászna megyei állatorvosok
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Meghalt egy 2 éves kislány egy fővárosi fogászati klinikán

A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.

Meghalt egy 2 éves kislány egy fővárosi fogászati klinikán
2025. november 14., péntek

Bolojan: továbbra sincs egyezség a bírók és ügyészek különnyugdíjáról

Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.

Bolojan: továbbra sincs egyezség a bírók és ügyészek különnyugdíjáról
2025. november 14., péntek

Tízszázalékos bércsökkentés is jöhet a központi közigazgatásban

A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.

Tízszázalékos bércsökkentés is jöhet a központi közigazgatásban
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Idén is lesz Jótékonysági Katalin-bál, még jelentkezhetnek résztvevők

Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.

Idén is lesz Jótékonysági Katalin-bál, még jelentkezhetnek résztvevők
2025. november 13., csütörtök

Amikor a szülők igazságot keresnek: 25 panasz egy tanév alatt a Kovászna megyei tanfelügyelőségen

A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.

Amikor a szülők igazságot keresnek: 25 panasz egy tanév alatt a Kovászna megyei tanfelügyelőségen
2025. november 13., csütörtök

Cseke Attila: a PNRR-beruházások 91 százalékát sikerült megmenteni

A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.

Cseke Attila: a PNRR-beruházások 91 százalékát sikerült megmenteni
Hirdetés