
Ismét süllyed az út. Egy talajmechanikai tanulmány elkészítésével keresnek végleges megoldást a problémára
Fotó: Barabás Ákos
Az eddigieknél komolyabb tervek készíttetne Hargita Megye Tanácsa a Tibód határában immár harmadjára beszakadt útszakasz kijavítására, ahol jelenleg táblák figyelmeztetnek a veszélyre. Az oroszhegyi polgármester szerint a talajvizek és a fagy okozta az újabb problémát.
2018. január 16., 17:062018. január 16., 17:06
Az esőzések és a nagy mennyiségű talajvíz okozta
A munkálatra akkor 500 ezer lejnyi kormánypénzt költöttek, amit végül csak ősszel fizettek ki a kivitelezőnek, hiszen
Fotó: Barabás Ákos
A megbízott utászcég akkor igyekezett stabilizálni a doboldalt és csövekkel elvezetni a talajvizet. Noha Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint mindent a szakértői vélemények alapján elkészített terveknek megfelelően végeztek el,
Az elnök arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az út alatti földmozgás megállítása érdekében
Fotó: Barabás Ákos
Az ötlet egyébként már többször felmerült a múlt év folyamán, Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester részéről is, aki szerint mindig is problémák voltak az említett szakaszon. Borboly Csaba rámutatott, készülőben van a tanulmány, ám ehhez még el kell fogadjon egy határozattervezetet a megyei önkormányzat. Egyebek mellett ezért is hívott össze rendkívüli ülést erre a hétre.
Nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy a kormány adna támogatást a munkálatra, hiszen már többször is kérték, de nem kaptak pozitív választ. „Mindenesetre prioritásként kezeljük a megrongálódott út megjavítását, reméljük mielőbb látszani fog a munkánk eredménye” – jegyezte meg lapunknak Borboly.
Fotó: Barabás Ákos
– magyarázta lapunknak Bálint Elemér Imre. Ő korábbi nyilatkozataihoz híven továbbra is
Addig is azt a megoldást javasolja, hogy a nagyobb tervek megvalósulásáig időnként töltsék fel a lassan süllyedő utat, hiszen akkor még járható lesz. Arra is van megoldásuk, ha esetleg a későbbiekben le kell zárni a szakaszt, tavaly ugyanis Fenyéd községgel közösen
Utóbbira nyertes pályázatuk van. „Egyébként tudomásom szerint a megyei tanács érdemben foglalkozik a 134C út problémájával” – jegyezte meg a polgármester.
Fotó: Barabás Ákos
A helyszínen egyébként a veszélyes szakaszra figyelmeztető táblákat helyeztek ki, ám szemmel láthatóan így is akadnak gondok, ugyanis ottjártunkkor éppen egy figyelmetlen sofőr pakolta vissza az árut utánfutójára, ami akkor esett le, amikor ráhajtott a süllyedő részre.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
1 hozzászólás