
Fotó: Pál Árpád
A tavaly alapított Vasszékely-díjra várja az idei jelöléseket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal.
2017. augusztus 28., 18:212017. augusztus 28., 18:21
2017. augusztus 28., 18:212017. augusztus 28., 18:21
Az elismerést évente legfeljebb öt olyan fiatal kaphatja meg, aki Székelyudvarhelyen él, jelentősen hozzájárul a város fejlődéséhez gazdasági, kulturális, publicisztikai, pedagógiai, építészeti, technikai, tudományos, természetvédelmi, illetve a sport területén, ugyanakkor emberségben, jótékonykodásban vagy a közéletben példamutató egyéniség a közösség számára. Elvárás, hogy jelentős mértékben tevékenykedjen a város gazdasági vagy kulturális életének fellendítésében, jó hírnevének öregbítésében.
A jelöltek nevét az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartandó díjátadáskor hozzák nyilvánosságra. A javasolt személyekkel kapcsolatos adatokat, illetve az indoklást az udvarhely.ro honlapon elérhető jelölőlapon kell továbbítani. A Vasszékely-díjat odaítélő bizottság tagja dr. Andrészek Csaba, Boros Csaba, Elekes Gyula, Tőkés Zsolt és Balázs Árpád.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
szóljon hozzá!