Hirdetés
Hirdetés

Iskolaudvarból kellene „kicsippenteni” a körforgalom megépítéséhez

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A volt csíkszeredai traktorgyár helyén, a Csíki Plázaként ismert épületnél újabb beruházás készül, egy üzletközpontot hoznának ott létre. Ehhez pedig többek között az övezeti rendezési tervben előírt módon egy körforgalom kiépítését kell vállalnia a beruházónak.

Barabás Hajnal

2018. március 30., 10:432018. március 30., 10:43

Ezért egy keretszerződést kötött volna a város és a North Gate Plaza Kft., valamint az RC Europe Development Kft., de az erről szóló határozat-tervezet elfogadását a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén elhalasztotta.

korábban írtuk

Kimozdulás a holtpontról: üzletközpontot építenének a Csíki Pláza helyett a régi traktorgyár helyén
Kimozdulás a holtpontról: üzletközpontot építenének a Csíki Pláza helyett a régi traktorgyár helyén

Befejezné egy cég a majdnem tíz éve Csíkszeredában elkezdett, majd félbehagyott Csíki Pláza építését. Megváltozott arculattal, egyelőre nem ismert névvel készülne el az üzletközpont, amely a kereskedelmi felületek mellett két parkolóval is rendelkezne majd.

A körforgalom építéséhez ugyanis szükség van a Székely Károly Szakközépiskola egy kisebb területére is, ehhez pedig minisztériumi engedély szükséges.

Hirdetés

Szőke Domokos a halasztást azzal magyarázta, hogy felmerült bennük az a kérdés, hogy mi történik akkor, ha mégsem engedélyezné ezt a minisztérium, akkor kell-e kártérítést fizessen a város a beruházónak. Ennek tisztázása érdekében elnapolták a döntést. Azt viszont elfogadták, hogy

a Csíki Pláza előtti 1884 négyzetméteres közterületet haszonbérbe adják parkolóépítés céljából.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.

Kezdődik az érettségi nehezebb része
Kezdődik az érettségi nehezebb része
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

2026. június 28., vasárnap

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön

A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön
2026. június 28., vasárnap

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett

Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában
2026. június 28., vasárnap

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt
2026. június 28., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk

A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk
2026. június 28., vasárnap

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében

Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében
2026. június 28., vasárnap

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet

Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet
Hirdetés