
Jelentős számú parkolóhely lesz a tervezett létesítménynél. Tervek a változásra
Befejezné egy cég a majdnem tíz éve Csíkszeredában elkezdett, majd félbehagyott Csíki Pláza építését. Megváltozott arculattal, egyelőre nem ismert névvel készülne el az üzletközpont, amely a kereskedelmi felületek mellett két parkolóval is rendelkezne majd, ugyanakkor körforgalom és bekötőút is készülhet a rendezési tervnek megfelelően.
2018. február 13., 10:342018. február 13., 10:34
Noha a kerítésen olvasható felirat és telefonszám alapján még eladónak van feltüntetve Csíkszeredában, a Hunyadi János utcában az egykori traktorgyár részben átalakított épülete, ez a közeljövőben megváltozhat.
A tervek szerint befejeznék az üzletközpont építését. Új formát kap a félkész épület
Fotó: Pinti Attila
Közel kilenc éve, hogy leállt az egykori traktorgyár átépítése, tavaly viszont megtörténtek az első lépések a folytatás érdekében. Tulajdonosként továbbra is a korábbi beruházó, az izraeli tulajdonú, több országban is jelen lévő Plaza Centers N. V. által birtokolt North Gate Plaza cég szerepel a vállalkozás honlapján. Viszont a nemrég
Fotó: Pinti Attila
Utóbbi ingatlanfejlesztő vállalkozást Csehországban alapították, és a régióban Románia mellett Szerbiában és Horvátországban is tevékenykedik világcégek partnereként. Hazai képviseletükkel nem tudtunk kapcsolatba lépni, viszont a North Gate Plaza illetékese, Hanan Shraiter kérdésünkre annyit elárult, hogy a tulajdonváltás még folyamatban van a cégnél, így erről részletekkel most nem tud szolgálni.
Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre elmondta, tudnak arról, hogy folytatni szeretnék a Hunyadi János utcai beruházást –
Fotó: Pinti Attila
A helyi önkormányzati képviselő-testület tavaly novemberben
Mint az alpolgármester elmondta, utólag érkezett egy másik megkeresés az igénylő cég részéről, hogy nem szükséges a teljes terület bérbeadása, mert annak egy része zöldövezet lesz, amelyet kialakítása után ők nem használnak, csak a parkolót. Azt is megtudtuk,
Fotó: Pinti Attila
A meglévő épület átalakításának tervezése már néhány hónapja elkezdődött, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal tavaly júliusban bocsátott ki urbanisztikai bizonylatot ennek érdekében. A környezetvédelmi ügynökséghez benyújtott dokumentáció a helyszínrajzot is tartalmazza, ennek alapján egy
A beruházás összesen 36 729 négyzetméternyi területet érint, az üzletközpont hasznos felülete 19 812 négyzetméteres. A 8111 négyzetméteres alagsorban több mint 5000 négyzetméternyi üres felület is marad, II. szakasz megnevezéssel. Várhatóan számos ismert cég üzleteiben lehet majd vásárolni itt, így
Fotó: Pinti Attila
Több mint 4000 négyzetmétert éttermek számára tartanak fenn. Az üzletközpont keleti oldalán található a már részben elkészült parkolóház, ehhez a már említett bekötőúton lehet majd eljutni, amelyet a körforgalommal együtt a rendezési tervnek megfelelően a beruházónak kell megépítenie.
Egy elbukott terv
A korábbi traktorgyár 2008-ban kezdődött átépítésére 12 millió eurót költött el a korábbi tulajdonos, és 2009-ben szerették volna átadni a 25 milliós költségű Csíki Plázát. Abban az évben viszont az építkezés leállt, akárcsak a Plaza Centers több romániai beruházása. A leállást a gazdasági-pénzügyi válsággal indokolták, három évvel később már 5 millió euróért kínálták eladásra a területet és a félkész ingatlant.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
4 hozzászólás