Iskola Alapítvány: április végéig kell postázni az íveket

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Két hete igényelhetik Sepsiszentgyörgyön is az Iskola Alapítvány által kibocsájtott űrlapokat azok a szülők, akiknek gyerekeik magyar nyelven tanulnak. A pályázati íveket a helyi RMDSZ státusirodájában vehetik át az érdeklődők.

Bús Ildikó

2010. március 03., 15:092010. március 03., 15:09

2010. március 03., 15:172010. március 03., 15:17

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A kitöltött íveket április végéig kell postázni, ugyanakkor a Szülőföldön Magyarul oktatási nevelési pályázat feltételei idén sem változtak, a célja pedig továbbra is a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés anyagi támogatása. Az elmúlt éveknek megfelelően 2010- ben is az iskolások 22 400 forint lejbe átszámított ellenértékét kapják meg, az egyetemi hallgatók pedig 2800 forintnyi lejt vehetnek át. Sepsiszentgyörgyön a pályázati űrlapokat a helyi RMDSZ irodában vehetik át a szülők, vidéken pedig a polgármesteri hivatalban vagy szintén az RMDSZ irodában igényelhetik. A nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelő közigazgatási egységben nincs megfelelő szintű magyar nyelvű oktatás. Egyetemisták közül pedig támogatásban részesülhetnek azok, akik Romániában működő felsőoktatási intézményben alapfokú vagy magiszteri tanulmányaikat egészben vagy részben magyar nyelven folytatják.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A pályázati ívek helyes kitöltése mellett még egy fontos dologra hívják fel a figyelmet az iroda munkatársai, éspedig arra, hogy a pályázó szülők, gyerek vagy gyerekek születési bizonyítványának másolatát is csatolják a kérésekhez. Ezt sokan elfelejtik, de teljes dokumentáció nélkül nem fogadják el a jelentkezést, hangsúlyozták az iroda munkatársai. Abban az esetben, ha a szülők már postára adták a jelentkezési lapot, de a születési bizonyítvány nélkül, még mindig kiigazíthatják ezt, ha beviszik az okmányt az RMDSZ-irodába.

A leadási határidő április vége, a pénz kiosztására nyáron kerül majd sor. Tavaly Háromszéken közel 15 000 kisdiák és egyetemista igényelte az oktatási támogatást, körülbelül ugyanilyen adatokra számítanak idén is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Kovászna Megyei Népi Művészeti Iskola partnerségével a Sic-Art egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
2025. november 05., szerda

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt

Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt
Hirdetés