Hirdetés
Hirdetés

Internetes adóbevallás lépésenként – mutatjuk

Az internetes ügyintézés választása a kedvezmények mellett azért is ajánlott, mert ez az utolsó év, amikor papíron is kitölthető a nyilatkozat •  Fotó: Gecse Noémi

Az internetes ügyintézés választása a kedvezmények mellett azért is ajánlott, mert ez az utolsó év, amikor papíron is kitölthető a nyilatkozat

Fotó: Gecse Noémi

Április elsején lépett érvénybe az új, egységes adóbevallásra vonatkozó 18-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely által a természetes személyeket (ún. magánszemélyeket) korábban érintő hét nyilatkozatot egyetlen formanyomtatványba vonták össze.

Iszlai Katalin

2018. július 10., 22:282018. július 10., 22:28

Már csak ez a hét áll rendelkezésükre azoknak a természetes személyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmük vagy nyugdíjuk mellett egyéb forrásból származó bevételük is volt, hogy leadják az egységes adóbevallási űrlapot. Bár utóbbit az adófizetők ügyintézésének megkönnyítésére vezették be, az intézkedés inkább nehézségeket okozott, főként az idősebbek számára.

Az egységes űrlapot egyszer kell egy évben kitölteni, és az adót a korábbi négy alkalom helyett egyszer, egy összegben kell kifizetni. Bár az újításokkal összességében valóban egyszerűsítettek az adóbevallás menetén, az idősebb korosztály számára nehézséget okoz, főként az internetes ügyintézés.

Segítségként összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Tíz százalékos kedvezmény

Az egységes nyilatkozatot azoknak kell kitölteniük és leadniuk, akik tavaly a fizetésük vagy nyugdíjuk mellett egyéb bevételekhez is hozzájutottak, például bejegyzett független vagy szellemi tevékenységből, bérleti szerződésből vagy mezőgazdasági tevékenységből.

Az új formanyomtatványt legkésőbb július 15-éig lehet benyújtani, a következő években viszont március vége lesz a határidő.

Fontos változás az is, hogy mivel a korábbi években az adóbevallást benyújtók alig 5 százaléka tette ezt interneten,

mostantól azok az adófizetők részesülnek kedvezményben, akik online intézik a dokumentumok leadását.

Az internetes ügyintézés választása a kedvezmények mellett azért is ajánlott, mert ez az utolsó év, amikor papíron is kitölthető a nyilatkozat, 2019-től csakis online lesz elérhető.

Az elektronikus űrlap emellett automatikusan kiszámolja az egyének által az állami költségvetésbe befizetendő adók és járulékok összegét is.

Az adó kifizetésének határideje jövő év március 15., de akik még idén december 15-ig fizetnek, 5 százalékos kedvezményt kapnak. Azok pedig, akik interneten töltik ki a nyilatkozatot, további 5 százalékos kedvezményben részesülnek, összesen tehát 10 százalékig terjedő kedvezményt kaphatnak.

Mostantól azok az adófizetők részesülnek kedvezményben, akik online intézik a dokumentumok leadását •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Mostantól azok az adófizetők részesülnek kedvezményben, akik online intézik a dokumentumok leadását

Fotó: Gecse Noémi

Internetes regisztráció

Az úgynevezett okosnyomtatvány az Adó- és Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) honlapján található a Spaţiul Privat Virtual (SPV, Egyéni Virtuális Tér) menüpontnál, amely az oldal jobb felső sarkában található. Aki itt felhasználói fiókot készít, nemcsak megkönnyíti magának az adóbevallási folyamatot, hanem egy sor dokumentumot is be tud majd elektronikusan küldeni, illetve ki is kérhet online.

Az adóhatóság egyébként az érintett adófizetőknek postán személyre szabott levelet küldött, amely minden fontos adatot tartalmaz ahhoz, hogy a nyilatkozatot otthonról is ki lehessen tölteni.

Ajánlott, hogy mielőtt az érdeklődők hozzálátnak a regisztrációhoz, a postán kiküldött levélből keressék ki a dokumentum számát (az első oldal bal felső sarkában található), illetve azok, akik nem kaptak vagy esetleg már nem találják az említett levelet, bármely, az ANAF által 2013 után kibocsátott végzés (decizie) számával helyettesíthetik azt. Ha ez megvan, következő lépésként arról kell meggyőződni, hogy rendelkezik-e az érintett e-mail-címmel, mert ha nem, akkor létre kell hozni egyet. Ha ez is készen van, az ANAF weboldalán a már említett Spaţiul Privat Virtual menüpontra kell kattintani, így megjelenik egy általános tájékoztató, amelyen belül az înregistrare persoane fizice (regisztráció természetes személyeknek) linkre kell kattintani. Ezután egy új oldal jelenik meg, ahol az înregistrare utilizatori (regisztráció felhasználóknak) menüpontot kell kiválasztani, ezáltal pedig megjelenik a regisztrációhoz szükséges űrlap, ahol a személyes adatok megadásával elkészíthető a felhasználói fiók. Ezután a nyilatkozat kitöltéséhez folyamatosan tanácsokat társít az oldal, de akik így sem boldogulnak, segítségért fordulhatnak az ANAF kirendeltségeihez, illetve a polgármesteri hivatalokhoz is, ugyanis az internetes regisztrációval és az egységes adóbevallási ívek kitöltésével kapcsolatban felkészítőt tartottak az önkormányzatoknál az ANAF munkatársai.

Hirdetés

Kitöltendő adatok

Az egységes formanyomtatvány által hét nyilatkozatot vontak össze: a 200-as számú, az előző évre vonatkozó jövedelmekre, a 220-as, előzetesen becsült jövedelmekre, a 201-es, külföldi munkából származó jövedelmekre, a 221-es, mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmekre, a 600-as, társadalombiztosítási (CASS) és egészségbiztosítási (CAS) hozzájárulásokra vonatkozó, illetve a jövedelem nélkülieket érintő 604-es és 605-ös nyilatkozatokat. Ezért,

amikor a felhasználók belépnek a felhasználói fiókjukba, és elkezdik az elektronikus nyilatkozat kitöltését, először ki kell választaniuk, hogy a felsoroltak közül melyikben érintettek, és így az egységes nyilatkozat csak azon része fog megjelenni számukra, amelyiket ki kell tölteniük.

A tavalyi jövedelmekre vonatkozó űrlapot azok kell kitöltsék, akik független tevékenységből, szabadfoglalkozásból, szellemi jogdíjból, bérleti szerződésből, mezőgazdasági tevékenységből, tőzsdei vagy befektetési alapból, illetve szerencsejátékokból származó jövedelmet valósítottak meg. A külföldi munkából származó jövedelmekre vonatkozó űrlapon többek között azt kell bejelölni, hogy melyik országban milyen jövedelmet valósított meg az adófizető. Az előzetesen becsült jövedelmet illetően többek között azt kell kitölteni, hogy milyen tevékenységi területen milyen bevételre számítanak.

A mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmek tekintetében először azt kell megjelölni, hogy egyéni vagy társas formában valósul meg.

Az űrlapon szerepel továbbá két táblázat, egyik a terményekre, másik az állatokra vonatkozik. Előbbinél a termesztési területet (hektár), utóbbinál a darabszámot kell megadni, illetve azt, hogy ezekből mennyi adóköteles, és mennyi nem. A mezőgazdaságban tevékenykedők a szabványjövedelem alapján fizetik az adót, és ezt is be kell írni az űrlapba, de

mivel sokan nem tudják, hogy mennyi a szabványjövedelem például egy tehén esetén, az „okos űrlap” ebben is segítséget nyújt.

Van egy gomb, amelyre rákattintva az oldal átirányít egy másikra, ahol megtalálható a szabványjövedelmek értéke. Azok továbbá, akiknek a felsorolt tevékenységekből származó bevételük havi bontásban meghaladta a jelenlegi minimálbér értékét, tehát az 1900 lejt, egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizetniük, és ki kell tölteniük az egységes nyilatkozat erre vonatkozó részét is.

Az érintett oldalon a személyes adatok megadásával elkészíthető a felhasználói fiók  kiemelés •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Az érintett oldalon a személyes adatok megadásával elkészíthető a felhasználói fiók kiemelés

Fotó: Gecse Noémi

Példa
Tegyük fel, hogy egy gazdának 30 tehene van, amelyből 28 adóköteles. Ha a 28-at megszorozzuk 220 lejjel (szabványjövedelem), kiderül, hogy 6160 lej a jövedelme. Az elképzelés szerint a gazda a határidő lejárta előtt (tehát még ezen a héten) interneten kitölti és leadja az egységes nyilatkozatot, amelyben azt is bejelöli, hogy szeretne részesülni a december 15-ig történő kifizetésért adott öt százalékos kedvezményben is. Nyilvántartásba veszik, és mivel a személyi jövedelemadó mértéke 10 százalék, illetve kiválasztotta a kedvezmény lehetőségét, kiderül, hogy 585 lej becsült adót kell befizetnie (10% * 6160 – 5% * 616), amit meg is tesz a vállalt időben. Jövő év március 15-ig leteszi majd az idei jövedelmeire vonatkozó egységes nyilatkozatot, amelyben bejelöli, hogy 6160 lejes jövedelme volt, amelyre 616 lejes adót kellett fizetnie. Mivel december 15-ig kifizette, kapott 5 százalék kedvezményt (31 lejt), illetve az internetes ügyintézésért szintén járt neki egy öt százalékos kedvezmény. Ezáltal a végleges befizetendő adó összege 554 lej (616 – 31 – 31). Mivel a gazda már 2017 végéig előzetesen kifizette a becsült 585 lejt, vissza fog kapni 31 lejt. A második kedvezményt egyébként azért csak utólag kapja meg, mert bár vállalta, hogy december 15-ig kifizeti az adóját, erre nincs garancia, így csak azt követően adják meg az erre járó kedvezményt, ha valóban meg is teszi.

2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében

Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül

A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül
2026. április 29., szerda

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

2026. április 29., szerda

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről

A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben

Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben
2026. április 28., kedd

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt

Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt
2026. április 28., kedd

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális

A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális
Hirdetés