
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet – írja az Agerpres hírügynökség.
2023. december 28., 20:082023. december 28., 20:08
A jogszabály szerint
a közoktatásban 2024-ben 19,4 és 20,5 százalék között nőnek a fizetések,
az igazgatók és aligazgató bruttó bére pedig átlagban több mint 36 százalékkal emelkedik.
A felsőoktatásban 15 és 21 százalék közötti béremelés lesz,
az adminisztratív személyzet fizetése 15 százalékkal nő.
A kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter elmondta, hogy
A felsőfokú végzettségű kezdő tanárok fizetése 12,6 százalékkal nő jövő év első hónapjától.
A miniszter közölte azt is, hogy az iskolák vezetőinek bére az átlagon felül emelkedik. Eszerint
Deca elmondta, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok a tevékenységük és felkészültségük függvényében az alapbérük bizonyos hányadának megfelelő illetményekre jogosultak. Így például az osztályfőnöki illetmény 10 százalékos lesz, a pedagógusi teljesítményért járó illetmény 25 százalékos, a szimultán oktatásért az alapbér 7–20 százaléka, a különleges nevelési igényű gyerekek oktatásáért pedig a 15 százaléka jár.
Ezek mellett a közoktatásban dolgozó tanárok bérpótlékokra is jogosultak: 10 százalékos lesz a stresszpótlék, 3–20 százalékos a vidéken oktató pedagógusok pótléka és 10–25 százalékos a pedagógusi gyakorlatokat irányító tanárok pótléka.
Példával illusztrálva
A miniszter egy példával is illusztrálta a béremeléseket a közoktatásban. Eszerint egy felsőfokú végzettségű, II. fokozatú, 15–20 éves szolgálati idővel rendelkező tanár alapfizetése a 2023. decemberi 6947 lejről 2024 júniusára 8296 lejre emelkedik (19,4 százalékos emelés, ebből 12,6 százalék januárban). A stresszpótlékkal és az osztályfőnöki illetménnyel együtt a tanár júniusi bruttó alapfizetése 9566 lej lesz. A teljesítményért járó illetménnyel együtt a bruttó bér 11 735 lejre emelkedik – részletezte Deca.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!