Hirdetés
Hirdetés

Így is lehet segíteni az időseken: javítani, szerelni a ház körül

Egyre nehezebb olyan szakit találni, aki kisebb javítást vállal. Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Egyre nehezebb olyan szakit találni, aki kisebb javítást vállal. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Elsősorban a kisnyugdíjasokat hivatott segíteni a Kisakalapács program, amelyet nemrég indított Marosvásárhelyen a Telefonos Szeretetszolgálat.

Antal Erika

2019. november 13., 10:252019. november 13., 10:25

Az ötlet abból született, hogy egyre nehezebb szakembert találni, ha egy zárcseréről van szó, vagy ha egy vízcsapot kell megjavítani, netán a háztetőn egy cserepet visszahelyezni. „Részben azért, mert nagyon kevés a szakember, de nem is vállalják szívesen az ilyen apróbb munkálatokat. Vannak azonban nyugdíjasok, kis jövedelműek, akik nem is tudnának megfizetni egy szerelőt, vagy esetleg bizalmatlanok, és félnek idegent beengedni a lakásukba” – ecsetelte Sajó Enikő, a szeretetszolgálat munkatársa, hogy miért látták szükségesnek az új szolgáltatás beindítását.

Bartha András Zsolt kezdetben önkéntesként dolgozott a szeretetszolgálatnál, nemrég alkalmazták. Ő az, aki a program keretében kisebb-nagyobb ház körüli szereléseket, javítási munkálatokat elvégez olyan idős embereknek, akik egyedül vannak, és segítségre van szükségük.

Beszélhetnek problémáikról

Csütörtökönként délután 3 és este 8 óra között a 0265–555555-ös számon hívható a marosvásárhelyi Telefonos Szeretetszolgálat, ahol a betelefonálók beszélhetnek problémáikról. Ezek között vannak lelki nehézségek, valamint fizikai jellegűek is. Nem ritka, hogy valakinek élelemre van szüksége, és akkor a munkatársak, miután meggyőződtek, hogy valós az igény, egy élelmiszercsomaggal meglátogatják a rászoruló idős személyt.

Idézet
Ilyenkor láttuk, hogy kisebb-nagyobb javítanivaló van a házban. Csepeg a csap, vagy elromlott a kapcsoló, nem működik a csengő

– mondta Bartha András Zsolt, a program menedzsere, aki október óta végez javításokat vagy olyan munkálatokat, amelyeket az idősek nem tudnak elvégezni, de anyagi helyzetük sem engedi meg, hogy piaci áron fizessenek ezért.

Hirdetés

A szolgáltatásoknak nincs megszabott áruk, ki-ki anyagi lehetőségeinek függvényében adományozhat egy bizonyos összeget a Telefonos Szeretetszolgálatnak, amire nyugtát is kap – magyarázta az ezermester. Hozzátette, ha látja, hogy valakinek egy kisebb összeg is gondot jelent, akkor ingyen végzi el a munkát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés