
Archív
Fotó: Tamás Attila
Gyergyószentmiklóson és a környező településeken is búcsúztatják a telet. Színházi előadások, táncházak, kiállításmegnyitók szerepelnek a farsangi programok között, de van, ahol felvonulással és húshagyókeddi Illés-égetéssel is ráerősítenek a télűzésre.
2018. február 06., 21:372018. február 06., 21:37
2018. február 06., 21:552018. február 06., 21:55
Gyergyószárhegyen február 8-án, csütörtökön Farsangi móka címmel szerveznek gyermek és ifjúsági programot a farsangi hagyományok jegyében. A rendezvény a gyergyószárhegyi vásártéren 15.30-kor a bőgőtemetés bemutatásával kezdődik, amely a téltemetés szárhegyi változata. A farsangi bőgőtemetés mókás jeleneteit a helyi hagyományőrző csoport mutatja be. Ezt követően a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelyén kiállításmegnyitóval folytatódik a rendezvény.
A díjazást egy jó hangulatú táncház követi, Csibi András, Kozma Zsombor, Korpos Szabolcs zenészek és Balázs Bécsi Csaba táncoktató közreműködésével.
Gyergyószentmiklóson több lehetőséget is kínálnak a mulatozásra, a tél búcsúztatására:
Farsangi gyerektáncházba február 9-én, pénteken délután fél hatkor várják a kicsiket a művelődési ház stúdiótermében. Szintén pénteken a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a Maros Művészegyüttes előadása után felnőtteknek is szervez táncházat. Nyolc órától folytatódik a mulatság, zenél a Cika zenekar, táncházgazda Boros Béla.
A Maros Művészegyüttes Farsang napja ma vagyon…című műsorát 19 órától mutatja be a színházteremben. „Szórakoztató jellegű, humoros farsangi műsor, amelyben az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözik a farsangi szokásokkal. Táncokat láthatnak több tájegységről is, de megnevettető jelenetekben is lesz részük, melyeket többek között a mezőfelei betyárok, farsangtemetések, cigányjóslatok tesznek szórakoztatóvá.
– ígérik a szervezők. Énekel Kásler Magda, tánckarvezetők Törzsök Zsuzsánna és Nagy Levente-Lehel, zenekarvezető Moldován-Horváth István. Az előadásra jegyek elővételben a művelődési központ irodájában már válthatók.
A Népművészeti Alkotóház, a Benedek-kúria udvarán ezúttal a Salamon Ernő Gimnázium diákjai mutatják be a farsangtemető ceremóniát, Cibere vajda és Konc király viadalát.
Február 10-én, szombaton Gyergyóditróban farsangi bálba várják a községbelieket. Február 11-én, vasárnap pedig 15 órakor a felszegi Csiby Andor iskola előtt gyülekeznek a ditrói és remetei hagyományőrző csoportok, innen vonulnak fel a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház melletti parkolóba.
Gyergyócsomafalván már 10-én, szombaton este farsangi bált szerveznek az Üvegcsűrben. A hagyomány szerint farsangtemetéskor körbejárják a falut, erre az eseményre február 11-én kerül sor. Vasárnap déli 12 órakor a község központjából indulnak a farsangolók, a Mocorgók Néptáncegyüttes tagjai végigjárva az utcákat a központba érkeznek vissza, fél ötre tervezik a bábuégetést, ahová Csomafalva apraját és nagyját várják.
Újfaluban a jelmezbe öltözött helyieket vasárnap, február 11-én várják a felvonulásra. 9 órakor gyülekeznek a kultúrház udvarán, körbejárják a falut, majd Kilyénfalváig meg sem állnak.
Alfaluban február 13-án, húshagyókedden 15 óra körül indulnak a mulatozók, és körbejárják a község utcáit, ezt követően pedig a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren tervezik a bábuégetést.
A nagy tömeget vonzó megyei farsangbúcsúztató február 10-én Csíkszentsimonban lesz. Amint a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ nemrég közzétette, a hagyomány, érték, jókedv jegyében zajlik majd a rendezvény, amelyen több település hagyományőrző csoportja fog felvonulni.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!