
Krónikus betegségben szenvedő, baleset, betegség vagy árvaság miatt nehéz helyzetbe került vásárhelyi diákokat támogatnak. Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
A marosvásárhelyi városháza szociális osztályára kell benyújtaniuk a szülőknek, hozzátartozóknak a szükség iratokat, hogy iskoláskorú gyermekük részesüljön az egészségügyi-szociális ösztöndíjban. Major Márta osztályvezető lapunknak elmondta, a havi 250 lejes ösztöndíjat előreláthatóan a következő tanévtől kapják meg az érintettek.
2018. április 16., 13:272018. április 16., 13:27
2018. április 16., 13:282018. április 16., 13:28
A marosvásárhelyi RMDSZ kezdeményezte az egészségügyi-szociális ösztöndíj létrehozását, amellyel segíteni szeretnék a krónikus betegségben szenvedő, baleset, betegség, árvaság miatt nehéz helyzetbe került városi diákokat.
Major Márta, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, határozatban rögzítették, hogy milyen iratokra van szükség a 250 lejes juttatáshoz. A krónikus betegséget szakorvosi igazolással kell alátámasztani, aztán az érintetteknek igazoló dokumentumot kell kérniük a megyei szociális és egészségügyi bizottság szakembereitől is.
„Több édesanya érdeklődött már, hogy ha asztmás a gyermeke, akkor megkaphatja-e a medico-szocális ösztöndíjat. Tájékoztattuk, hogy a háziorvostól és a szakorvostól kapott igazolásokkal a Trébely utcai bizottsághoz kell menniük, ahol megnézik, hogy az adott betegség rajta van-e az enyhe, közepes vagy súlyos fogyatékosságok listáján, és ennek függvényében állítják ki a szükséges iratot. Mi pontosan nem tudjuk, hogy melyik betegségek szerepelnek az időnként változó jegyzéken, ezért
Azt tudom, hogy a cukorbetegség szerepel ezen a jegyzéken, súlyos fogyatékossági besorolásban, és az elkövetkező napokban értesítjük a cukorbeteg gyermekekkel foglalkozó egyesületet, hogy tagjaik élhetnek a medico-szociális ösztöndíj lehetőségével” – mondta a szakigazgató, hozzátéve, hogy jelenleg fogadják és értékelik a kéréseket, majd miután kiszámolják, hogy mekkora összegre van szükség az ösztöndíjak kifizetésére, költségvetés-kiegészítésben kérik ezt. Előreláthatóan a diákok ősztől, a következő tanévtől kaphatják meg ezeket az ösztöndíjakat.
A tanácshatározat ugyanakkor kitér azokra a diákokra is, akik a tanév közben súlyos sérülést szenvednek, és ebből kifolyólag ideiglenesen kórházi ellátásra szorulnak, vagy árvák maradnak. Amennyiben ez bekövetkezik, az érintettek hozzátartozói a városháza szociális igazgatóságán érdeklődhetnek az ösztöndíjhoz szükséges iratokról és feltételekről.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!