
Fotó: Hagyományok Háza Erdély
Március 8-ig jelentkezhethetnek a 4-6 fős csapatok a csíkszeredai Ifjúsági Folk-kocsmakvízre, amelyet másnap, március 9-én tartanak az Erdélyi Hagyományok Háza csíkszeredai székhelyén, a Petőfi Sándor utca 30. szám alatt.
2023. március 07., 10:592023. március 07., 10:59
2023. március 13., 20:092023. március 13., 20:09
Játékos tudásbővítésre, szórakoztató ismeretszerzésre lesz lehetőség Csíkszeredában az Ifjúsági Folk-kocsmakvíz rendezvényen március 9-én a Petőfi Sándor utca 30. szám alatt 19 órától.
Az Erdélyi Hagyományok Háza közleménye szerint a program érdekessége abban rejlik, hogy
A Folk-kocsmakvízre 4-6 fős csapatok jelentkezését március 8-ig várják. Jelentkezni lehet az ide kattintva elérhető űrlap kitöltésével lehet, amely megtalálható az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány honlapján is.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!