
Kedden már csapatokat alkotva bizonyíthatnak a részvevők
Fotó: László Ildikó
Tizenhárom megyéből tizenkilenc középiskolás diák jutott be a székelyudvarhelyi Septimia Hotels & SPA Resort által szervezett Ifjú séfek vetélkedőjének döntőjébe, akik az elkövetkező napokban csapatokat alkotva bizonyíthatják rátermettségüket. A multikulturális verseny célja, hogy fejlesszék a fiatalok gasztronómiai tudását, ugyanakkor erősítsék a Romániában élő etnikumok közötti kapcsolatokat.
2023. február 20., 21:272023. február 20., 21:27
A román, magyar és más etnikumúak közötti kapcsolatok megerősítéséért, a diákok kulináris tudásának fejlesztéséért, valamint a helyi gasztronómia, illetve a Hargita megyei turisztikai lehetőségek népszerűsítéséért szervezték meg az Ifjú séfek vetélkedőjét – fejtette ki a verseny döntőjének megnyitóján Verzár Lóránt ötletgazda, a wellnessközpont és étterem tulajdonosa. Mint mondta, tapasztalatai szerint sok gondot jelent – főleg a magyar etnikumú diákoknak – a román nyelven való boldogulás, ebben is igyekeznek segíteni rendezvényükkel, amelyben a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala mellett a Visit Hargita is partnerük.
Fotó: László Ildikó
Az is kiderült, hogy
Az ország tizenhárom megyéjéből származó diákok vegyes etnikumú csapatokat alkotva bizonyíthatják az elkövetkező napokban gasztronómiai tudásukat a Verzár Krisztina, Molnár Csongor és Kiss Florin séfek alkotta szakmai zsűri előtt.
Fotó: László Ildikó
A részvevőket és szervezőket is üdvözölte a megnyitón Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester, aki hangsúlyozta, a szalonnán és a kolbászon túl vidékünkön is nagy szükség van az egészséges ételekre, ezért is várja az újdonságokat, amelyek a verseny során születnek majd meg. Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő rámutatott,
Szerinte ezért már a verseny megkezdése előtt sikerre volt ítélve a rendezvény. A programnak fontos hozadéka, hogy a részvevők megtapasztalhatják, valójában jó emberek élnek az ország minden régiójában, etnikumtól függetlenül. Hangsúlyozta, a versenyre való jelentkezők jelentős száma az egymás megismerésére való nyitottságot bizonyítja, így biztos benne, hogy jó barátságok születnek majd a vetélkedő során.
Fotó: László Ildikó
Kiss Florin a zsűri elnöke közölte, nem volt egyszerű kiválasztani azon részvevőket, akik bekerültek a döntőbe, hiszen számos jelentkező volt, akik érdekes ételeket mutattak be. A jelenlevőket üdvözölte, ugyanakkor elsősorban jó szórakozást kívánt nekik.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
szóljon hozzá!