A kitelepített falunak és lakóinak állítanak emléket az Összetartozás temploma megépítésével
Fotó: Haáz Vince
Idén szeretnék befejezni Bözödújfaluban az Összetartozás templomát, amelynek a hajója elkészült, ezután következik a torony építése. A templom alapkövét 2018. augusztus első szombatján tették le, azzal az elhatározással, hogy a következő év augusztusára elkészülnek. Az időjárás és más tényezők azonban megakadályozták, hogy az istenháza a kitűzött időre felépüljön.
2020. február 28., 09:162020. február 28., 09:16
2020. február 28., 09:222020. február 28., 09:22
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre elmondta, nem tűzték ki az idei augusztust a templomavatás időpontjának, mert a tapasztalatok szerint az időjárás és más tényezők is akadályozhatják a munkálatok haladását. Hozzátette, jelenleg is áll az építkezés, az időjárás nem kedvez, nagy sár van, nem lehet dolgozni, de reményei szerint idén sikerül befejezni és átadni a templomot.
Amikor 2018-ban letették az alapkövet, azzal a gondolattal kezdtek bele a munkálatokba, hogy egy év alatt befejezik és a 2019-es bözödújfalusi elszármazottak találkozójára fel is avatják az istenházát. De nem sikerült tartani a lépést, az időjárási viszontagságok, az esőzések, illetve az azok következtében kialakult más nehézségek hátráltatták a haladást. Csibi Attila Zoltán polgármester akkor úgy fogalmazott,
Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke korábban elmondta, hogy amikor összedőltek a tó vizében álló római katolikus templom még meglévő falai, a felszámolt település, Bözödújfalu szimbóluma, az egyesület elhatározta, hogy nem hagyja veszni a jelképet, gyűjtésbe kezd, és valamit létrehoz annak helyén. Bár akkor még nem döntötték el, hogy mi lesz az, egy kereszt vagy templom, akkora hátszelet kaptak, hogy belevágtak a gyűjtésbe, és úgy határoztak, az adakozókedv és a gyűjtés eredményességének függvényében kezdik majd el az építkezést. Így fogtak neki az Összetartozás temploma építésének.
Tavaly augusztusra nem sikerült felépíteni a templomot, de remélhetőleg, idén elkészül
Fotó: Haáz Vince
Az istenházában – mivel Bözödújfalu kiköltöztetett lakóinak, a vízzel elöntött falunak állít emléket – helyet kap a településen egykor jelen volt valamennyi vallási felekezet jelképe: római katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, görögkeleti és székely szombatos szimbólumok. A templomnak nem cserép-, hanem üvegteteje lesz, amelyet éjszakánként megvilágítanak, a közel 18 méter magas toronyba pedig lépcső vezet majd, hogy kilátóként is használható legyen.
Bár gombamód szaporodnak Marosvásárhelyen is az új építésű tömbházlakások, tavaly óta visszaesőben az ingatlanpiac, és e tekintetben idén sem körvonalazódik változás, hiszen kevés az eladás. Ennek több oka van.
Ittasan vezette bejegyzetlen kvadját vasárnap este Szépvíz községben egy férfi, aki menekülni próbált a hatóságok elől, ám rövid üldözés után utolérték a rendőrök – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti közleményéből.
Kerékpáros felvonulással hívják fel a figyelmet a két keréken közlekedők biztonságára Kézdivásárhelyen. A KSE-napok kertében sorra kerülő megmozdulás idén is a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodájának együttműködése révén valósul meg.
Egymillió legóelem felhasználásával épült meg az a dioráma, amellyel a romániai csapat megdöntötte a Guinness által jegyzett legutóbbi világrekordot. A csapat tagja volt Lapsánszki Tamás marosvásárhelyi fiatalember is, vele beszélgettünk.
A madarak és fák napja alkalmából szervez fotókiállítást ezen a héten a székelyudvarhelyi művelődési ház, valamint a Spektrum Fotó Egyesület.
Ványolós István Ősz ezer arca című könyvét mutatják be kedden 18 órakor a székelyudvarhelyi művelődési házban.
Vida Gábor Senkiháza című regényének történeti hátterével ismerkedhet meg azok, akik részt vesznek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett székelyudvarhelyi vagy csíkszeredai közönségtalálkozón.
Számos meglepetéssel, izgalmas és élménydús programkavalkáddal rajtolnak a diáknapok Székelyudvarhelyen. A 30. kiadásához érkezett, jubiláló középiskolás rendezvény sajtótájékoztatóján a szervező UFF jelenlegi elnöke mellett „elődei” is jelen voltak.
Marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színészre, rendezőre, előadásra is adhatjuk voksunkat a Román Színházi Szövetség (UNITER) által meghirdetett közönségszavazáson. A szavazatokat május 27-én 11 óráig fogadják.
Biciklist ütött el egy autós Küküllőkeményfalván hétfőn délután. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kerékpárost kórházba szállították.
szóljon hozzá!