Hirdetés
Hirdetés

Idén nem készül el, de elkezdik az uszodaépítést

A Borsáros-fürdő mellett épül fel a tanuszoda •  Fotó: Veres Nándor

A Borsáros-fürdő mellett épül fel a tanuszoda

Fotó: Veres Nándor

Noha a szerződés szerint év végére kellene elkészülnie, csak jövőben adják majd át a csíkszentkirályi tanuszodát. A létesítmény építése még nem kezdődött el, néhány szakhatósági engedélyre vár a kivitelezéssel megbízott cég, ha ezek meglesznek, munkához látnak.

Kovács Attila

2023. március 26., 13:132023. március 26., 13:13

A tavaly júliusban aláírt kivitelezési szerződés másfél évben rögzítette a csíkszentkirályi tanuszoda felépítésének időtartamát. Az már biztosnak tűnik, hogy

év végére nem készül el a 23 millió lejbe kerülő létesítmény, mert az építkezés még el sem kezdődött.

Az eltelt hónapok során a kivitelezést irányító Országos Beruházási Társaság (CNI) által megbízott cég a meglévő típustervnek a helyszínhez történő igazításával volt elfoglalva, ugyanakkor a szükséges engedélyeket is igényelték. Utóbbiak közül még három szakhatósági jóváhagyás nem érkezett meg – tudtuk meg Székely Ernő szentkirályi polgármestertől, aki szerint ha mindezek rendelkezésre állnak, elkezdik az építkezést. Ennek megfelelően

csak jövőben várható a tanuszoda átadása,

amelyhez a szükséges területet a Borsáros-fürdő közelében biztosította a helyi önkormányzat. A község uszodaépítésre vonatkozó pályázatának finanszírozását már 2021 tavaszán jóváhagyta a fejlesztési minisztérium, időközben viszont megváltoztak a CNI típustervei, és

a Gyergyószentmiklóson, illetve Csíkszentdomokoson felépített kisebb, sátortetős tanuszoda helyett már valamivel nagyobb alapterületű létesítményeket építenek, lelátóval együtt.

Néhány adat

Az uszoda az úszásoktatáson kívül szabadidős tevékenységeket is szolgál majd. Az építéshez 4888 négyzetméter területet biztosított a község, emellett a közművesítés, az ivóvíz-, szennyvíz-, elektromosáram- és gázhálózathoz történő csatlakoztatás is a helyi önkormányzat feladata. Parkoló, zöldövezet és járda is készül az épület körül.

Az úszómedence 15 méter széles és 25 méter hosszú lesz,

körülötte 2, illetve 6,8 méter szélességű pihenőhelyeket alakítanak ki. A földszinti öltözők, mosdók mellett a beépített tetőtérben erőterem és tornaterem kap helyet öltözőkkel, mosdókkal a vendégek számára is, illetve egy 124 személyes lelátó.

Hirdetés

A várható üzemeltetési költségeket a földgáz és az elektromos áram ára befolyásolja leginkább, ez a kiadás elérheti az évi egymillió lejt is, mert

földgázzal fogják biztosítani létesítmény fűtését, illetve a medence vizének melegítését.

Mivel a korábbiakhoz viszonyítva többletbevételhez jut a község azzal, hogy az ásványvíz-kitermelés után fizetett illeték 45 százaléka a helyi költségvetésbe kerül, erre a költségre van fedezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
Hirdetés