
Képünk illusztráció
Fotó: forrás: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
A hagyományokhoz híven idén is több száz zarándokot lát vendégül Gyergyószentmiklós, akik a Boldogasszony Zarándokvonattal érkeznek Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba tartva.
2025. június 04., 17:322025. június 04., 17:32
A különvonat június 5-én, csütörtökön 19 óra 27 perckor fut be a gyergyószentmiklósi vasútállomásra, fedélzetén közel 800 utassal.
A zarándokok a szokásokhoz híven ünnepélyes fogadtatásban részesülnek:
A gyergyószentmiklósiakat is szeretettel hívják és várják az eseményre, hogy együtt köszöntsék a vendégeket.
A szentmisét Burbela Gergely, Magyarországon szolgáló lengyel verbita szerzetes mutatja be.
A zarándokok búcsúztatása mise után, 11 óra 10 perctől kezdődik a gyergyószentmiklósi vasútállomáson. A szervezők minden érdeklődőt várnak, hogy közösen vegyenek részt e lélekemelő eseményeken.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után közölték, hogy a szerológiai vizsgálatok szerint régebbi, krónikussá vált fertőzésről van szó.
A sokéves átlagnak megfelelő, ugyanakkor változékony időjárás várható május második felében, csapadékra szinten naponta számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 18–31. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az idei év első négy hónapjában 737 682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
Az eredmények szerint a beteg az Európában terjedő vírustörzset kapta el, a megbetegedésnek tehát nincs köze az óceánjáró fedélzetén azonosított Andes-hantavírushoz, amely kizárólag Dél-Amerikában terjed.
Nicușor Dan államfő hétfőn konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
Hosszú restaurálási folyamat után felavatják május 22-én a gyimesbükki Rákóczi-várat. A nép körében Rákóczi-várként ismert erődítmény 2026-tól hivatalosan a Bethlen–Rákóczi-vár nevet viseli.
Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat – írja az MTI az Index hírportálon hétfőn megjelent, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel készített interjút szemlézve.
szóljon hozzá!