Idén Csíkszentdomokos a Székelyföldi Vadásznapok házigazdája

Idén Csíkszentdomokos a Székelyföldi Vadásznapok házigazdája

Sajtótájékoztatón ismertették az őszi vadásznapok programját

Fotó: Gecse Noémi

Csíkszentdomokoson szervezik meg októberben a VIII. Székelyföldi Vadásznapokat – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Iszlai Katalin

2018. augusztus 22., 21:052018. augusztus 22., 21:05

A Csíkszeredai Sporthorgász- és Vadászegyesület székhelyén tartott eseményen az egyesület elnöke, Albert Gábor és igazgatója, Bencze István, illetve Becze István, Hargita Megye Tanácsa vidékfejlesztési és mezőgazdasági szakbizottságának elnöke, Albert Alfonz, Csíkszentdomokos alpolgármestere és János Zsolt, a Nimród Vadászegyesület igazgatója mutatták be a vadásznapok előzetes programját.

Az első Székelyföldi Vadásznapokat 2011-ben szervezték meg Csíkdánfalván, azóta minden évben más-más Hargita, Kovászna és Maros megyei helyszínen tartották az eseményt.

Idén ismét Hargita megyére került a sor, a háromnapos rendezvénynek Csíkszentdomokos ad majd otthont október 12–14. között.

Az első, pénteki napon konferenciát tartanak a polgármesteri hivatal dísztermében, ahol szakmai előadást tart Fodor József Tamás okleveles vadgazdamérnök, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának doktorandusza, illetve Heltai Miklós egyetemi docens.

Szombaton a szakmai bemutatókat szórakoztató programokkal egészítik ki, a helyi sportpályán és a mellette lévő rendezvényteremben várják majd az érdeklődőket. Utóbbiban trófeakiállítást szerveznek, ahol zömében székelyföldi vadtrófeákat tekinthetnek meg a látogatók.

A sportpályán bemutatkoznak majd a vadászegyesületek, akik egy főzőversenyen is összemérik tudásukat, majd a hivatalos megnyitó után Szent Hubertus misét tartanak (a középkorban élt Szent Hubertus a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje). A délutáni órákban aztán felpörög a vadásznapok programja, félóránként váltják majd egymást a kulturális és a szakmai programok. Előbbiek esetében mintegy 150 néptáncos és népdalénekes szórakoztatja majd a résztvevőket, akik emellett többek között szarvasbőgés- és vadászkutya bemutatókat, agárfutást, íjászatot és solymászatot tekinthetnek meg.

Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Idézet
A rendezvény nemcsak a vadászok számára lesz érdekes, hanem a látogatók is betekintést nyerhetnek a vadászati kultúrába, a vadászok életébe, és számos érdekes bemutatót láthatnak. Az esemény célja ugyanis a vadászat fontosságának és értékeinek népszerűsítése, illetve szépségeinek megismertetése

– hangsúlyozta a szerdai sajtótájékoztatón Albert Alfonz, majd kérdésünkre hozzátette: a vasárnapi programot csak a későbbiekben véglegesítik. A vadásznapok fővédnöke ezúttal is Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 27., szombat

Zsögödben kezdődött, a csíkszeredai kórház közelében folytatódott a medvejárás

Medve az egyik üzemanyagtöltő-állomás közelében, majd medve a Dr. Dénes László utcában - figyelmeztették a csíkszeredaiakat és a környéken lévőket a Ro-Alert rendszeren pénteken késő este és szombatra virradóan.

Zsögödben kezdődött, a csíkszeredai kórház közelében folytatódott a medvejárás
2024. április 26., péntek

Két útkereszteződésben aszfaltoznak szombattól Marosvásárhelyen

Szombaton – a tavaszi vakációt is kihasználva – két fontos útkereszteződésben kezdik meg az aszfaltozást Marosvásárhelyen.

Két útkereszteződésben aszfaltoznak szombattól Marosvásárhelyen
2024. április 26., péntek

Méltóképpen zárták le az emlékévet

Egy éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepelte a csíkszeredai Mikó-vár történetének négyszáz évét, amelyet ezen a hétvégén zárnak be – ennek kapcsán adnak helyet a Mikó-vár története című kiállításnak.

Méltóképpen zárták le az emlékévet
Méltóképpen zárták le az emlékévet
2024. április 26., péntek

Méltóképpen zárták le az emlékévet

2024. április 26., péntek

Tizennégy plébánia kórusa énekel Gyergyótekerőpatakon

A XXXV. Kájoni János Egyházikórus-találkozót tartják április 27-én, szombaton 10 órától Gyergyótekerőpatakon.

Tizennégy plébánia kórusa énekel Gyergyótekerőpatakon
2024. április 26., péntek

Látássérült férfit raboltak ki

Három, Balavásár községbéli férfit gyanúsítanak azzal, hogy kiraboltak egy marosvásárhelyi látássérült férfit. Őrizetbe vették őket.

Látássérült férfit raboltak ki
Látássérült férfit raboltak ki
2024. április 26., péntek

Látássérült férfit raboltak ki

2024. április 26., péntek

Bazsarózsa-fesztivált szerveznek a hétvégén

Első alkalommal szerveznek bazsarózsa-fesztivált a Maros megyei Mezőházon szombaton és vasárnap.

Bazsarózsa-fesztivált szerveznek a hétvégén
2024. április 26., péntek

Koncertek, kézművesvásár, mesesarok

Színes felhozatallal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a 28. Szent György Napokra Erdőszentgyörgyön.

Koncertek, kézművesvásár, mesesarok
Koncertek, kézművesvásár, mesesarok
2024. április 26., péntek

Koncertek, kézművesvásár, mesesarok

2024. április 26., péntek

Tűz és nagy füst egy székelyudvarhelyi autóbontónál

Nagy füsttel járó tüzet oltanak a tűzoltók Székelyudvarhelyen – értesített a Hargita megyei tűzoltóság pénteken délután.

Tűz és nagy füst egy székelyudvarhelyi autóbontónál
2024. április 26., péntek

Megölt egy labradort, letöltendő börtönbüntetésre ítélték

Börtönbe kísérték április 25-én azt a mezőpaniti férfit, akit egy kutya megölése miatt ítéltek letöltendő börtönbüntetésre.

Megölt egy labradort, letöltendő börtönbüntetésre ítélték
2024. április 26., péntek

Nagyszabású szemétszedési akció volt Székelyvarságon

Két utánfutónyi szemetet gyűjtöttek össze a helyiek a székelyvarsági folyóvizek és utak mentén pénteken, az Élővíz elnevezésű akció részeként. Szerencsére a hulladék mennyisége évről évre csökken.

Nagyszabású szemétszedési akció volt Székelyvarságon
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!