Hirdetés
Hirdetés

Huszonhárom kutyát adnának örökbe a szombati nyílt napon

Szombaton újabb esélyt kapnak a kóbor ebek •  Fotó: Sepsiszentgyörgyi Kóborkutya Menhely/Facebook

Szombaton újabb esélyt kapnak a kóbor ebek

Fotó: Sepsiszentgyörgyi Kóborkutya Menhely/Facebook

Pár hete, az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület kezdeményezésére már tartottak nyílt napot a szépmezői kutyamenhelyen, miután nincs hely újabb kutyák befogására. Mivel akkor mindössze két kutyakölyök számára került gazda, szombaton 10 és 15 óra között megismétlik az akciót – áll a menhelyet működtető Tega Rt. közleményében.

Daczó-Hodor Barna

2023. szeptember 08., 17:352023. szeptember 08., 17:35

Máthé László, a Tega Rt. vezetője így nyilatkozott a legutóbbi nyílt nap, illetve a szeptember 9-ei esemény kapcsán: „Az a tapasztalatunk, hogy a civil szféra jelenléte segít az örökbefogadásoknál. Hogy utoljára ez éppen másképp történt, az nem jó hír, mert a menhely a megengedett kapacitás fölött működik. A Tegánál úgy gondoljuk, az altatásokat maximálisan el kell tolni, tényleg csak az utolsó utáni megoldás legyen az, ugyanakkor a tavasszal is felszólítást kaptunk, hogy szabadítsunk fel helyeket. Nem jó, ha túlzsúfolt a menhely, a kutyáknak így is kevés helyük van. A menhely sajnos nem kutyahotel, nem tud akkora területet nyújtani egy kutyának. Nem szeretnénk altatni, most is bízunk abban, hogy kerül gazda 23 kutyának. Ez nem egy légből kapott szám, ennyivel van több kutya most Szépmezőn, mint ahány lehetne. Ezért tartunk 9-én újabb akciót” – fogalmazott.

Hangsúlyozzák, a kutyamenhelyes kutyák kivétel nélkül mentett kutyák, amelyeket az utcáról fogják be, vagy sepsiszentgyörgyi emberek szíve esett meg az úton kószáló állatokon. „Múlt héten során éppen egy fajtiszta husky került a menhelyre, de van több kölyökkutya, kisebb és nagyobb testű eb” – sorolják.

Hirdetés

A menhelyre fajkutyák ritkán kerülnek, viszont ebben az a jó hír, hogy a keverékek nem hordoznak az egyes fajtákra jellemző betegségeket, érzékenységeket, rendszerint hosszú ideig maradnak gazdáik társai – érvelnek a közleményben. Hozzáteszik, a nyílt nap keretében az örökbefogadásra váró kutyákat el lehet vinni sétálni, a kutyamenhely macskájával azt is meg lehet nézni, hogyan reagál más házi kedvencekre. Az örökbefogadott ebeket ivartalanítják, féregtelenítik, illetve mikrocsipezik, majd ezután vihetik haza leendő gazdáik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában

Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene

Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene
2026. október 14., szerda

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval

Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval
2026. október 14., szerda

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve
2026. október 14., szerda

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet
2026. október 14., szerda

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte

Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók

A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók
2026. október 14., szerda

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban
Hirdetés