A tervek
Fotó: Gergely Imre
Pozitív elbírálást kapott az a pályázat, amelynek révén megtörténhet Gyergyószentmiklós főterének átalakítása, korszerűsítése – jelentette be pénteken Nagy Zoltán polgármester. Az erről szóló értesítést csütörtökön kapta meg a városháza, lényege pedig, hogy 20,5 millió lejes fejlesztésre nyílik lehetőség a városközpontban.
2020. augusztus 28., 18:372020. augusztus 28., 18:37
2020. augusztus 28., 19:572020. augusztus 28., 19:57
A legfontosabb változás az autós forgalom átszervezését jelenti. A polgármesteri hivatal épülete előtt és a központi áruház előtti útszakaszon kétirányú lesz a közlekedés, és egy körforgalom létesül, míg a tér harmadik oldalán megszűnik az autós forgalom, itt egy közösségi tér alakul ki. A zöld felület csak kis mértékben módosul, a Szilágyi vendéglő előtti részen lesz szükség az út kiszélesítésére.
A projekt része még az egykori mozi épületének modernizálása, ahol kulturális rendezvényközpont létesül. A moziterem multifunkcionális lesz, a filmvetítések mellett konferenciáknak, különböző előadásoknak, koncerteknek is helyet tud adni.
Az épületbe költözik a városi könyvtár is, amely látványkönyvtárrá alakul, azaz a falak mentén mindenhol könyvespolcok lesznek, és az intézményt a mai modern technológiákkal szerelik fel, digitalizálják, könnyen áttekinthetővé teszik az itt tárolt könyvállományt, és olyan adatbázist hoznak létre, amely tudományos kutatók munkáját segítheti majd.
A 2018-ban benyújtott pályázat pozitív elbírálása után most a finanszírozási szerződés megkötése következik. A beruházást legkésőbb 2023 végéig kell befejezni.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!