Húsz gyermeknek adnak meleg ebédet

A kicsik elsőnek érkeznek a község ebédlőjébe •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

A kicsik elsőnek érkeznek a község ebédlőjébe

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A szociálisan hátrányos családból származó gyerekek étkeztetését ezelőtt három évvel álmodta meg a ditrói Siklódi Lőrinc-iskola igazgatója. Az azóta működő programról beszélgettünk Puskás Annával.

Baricz-Tamás Imola

2017. november 23., 17:392017. november 23., 17:39

2017. november 23., 17:402017. november 23., 17:40

Közvetlen kapcsolatban van a gyerekekkel Puskás Anna, így a nehéz helyzetben élő gyerekeket ismeri, és nap mind nap látja, hogy mivel küszködnek, ezért is döntött úgy, hogy segíteni szeretne nekik.

„Mivel akad jó néhány, szociálisan hátrányos családból érkező gyerek az iskolánkban, 2015 őszén megszületett a gondolat, hogy jó lenne intézményünkben is elindítani a Böjte Csaba atya által működtetett programot, hogy délutáni tevékenységen vegyenek részt a tanulóink, illetve meleg ebédet kapjanak. A próbálkozás sajnos nem járt sikerrel, viszont egy csodaként fogom fel a találkozást A Könnyebb Holnapért Egyesület elnökével, akinek meséltem az ötletemről. Az elképzelésemet felkarolta néhány beszélgetés után, és támogatót is találtunk a ditrói pékség tulajdonosa személyében” – ismertette a program kezdetéről a Siklódi Lőrinc-iskola igazgatónője.

A program indulásakor huszonkét szociálisan hátrányos helyzetű gyereknek sikerült meleg ebédet biztosítani, jelenleg pedig húsz gyerek napi rendszerességgel étkezik a község konyháján. E program vezetője arról is szólt, hogy

a rászoruló családokat felmérés alapján választották ki, majd a támogatóval egyeztetve, költségszámítás után alakult ki a meleg ebédet kapó gyerekek névsora.

A programban az iskolás gyerekek mellett óvodáskorúak is vannak, és ők is nagy örömmel mennek rendszeresen étkezni a község konyhájára, ugyanis ott főzik számukra az ebédet.

Idézet
Néhány szülő részéről a pozitív visszajelzés, az öröm, hogy a gyerekeknek a meleg ebéd megoldódott, folytatásra sarkall

– mondta Puskás Anna, hozzátette, hogy „nyilván még akad néhány tanuló, akinek elkelne a meleg ebéd. A gond csak az, hogy

nem mindenki fogadja jól a segítséget, és persze olyan is van, aki elvárja, természetesnek, kötelességnek veszi a segítségnyújtást”.

Mint megtudtuk, nem vesznek részt ebben a programban más iskolába járó diákok, ugyanis a Puskás Tivadar-középiskolához tartozók – a község felszegi részén lakó, anyagi nehézségekkel küszködő családok gyerekei – a Böjte atya délutáni foglalkoztatójába járnak.

A program vezetője jelezte, A Könnyebb Holnapért Egyesület és a ditrói pékség önzetlen nagylelkűségét tapasztalják meg az ünnepek közeledtével is. Immár ötödik éve, hogy karácsony előtt összesen 150 ditrói és orotvai, nehéz körülmények között élő családot ajándékoz meg a pékség. A csomagokat, a korábbi évekhez hasonlóan, az iskolában fogják átadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Szinte mindenhol zavartalanul indult a tanév az oktatási minisztérium szerint

Zavartalanul zajlik az oktatás az iskolák nagy többségében – tájékoztatott kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Szinte mindenhol zavartalanul indult a tanév az oktatási minisztérium szerint
2025. szeptember 10., szerda

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják

Segítségre szoruló családok beteg gyermekeinek gyógykezeléséhez, ehhez fontos eszközök megvásárlásához nyújt anyagi segítséget egy, eddig főként Magyarországon tevékenykedő alapítvány, amely szeretné kiterjeszteni tevékenységét Erdélyre is.

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják
Beteg gyermekek gyógyulását támogatják
2025. szeptember 10., szerda

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják

2025. szeptember 09., kedd

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház

A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház
2025. szeptember 09., kedd

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően

A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően
2025. szeptember 09., kedd

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából
2025. szeptember 09., kedd

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten

A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

2025. szeptember 09., kedd

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban

Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban
2025. szeptember 09., kedd

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása

Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása