Hunyad megyében legendáztunk

•  Fotó: Kovács Eszter

Fotó: Kovács Eszter

Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi filmes és csapata Hunyad megyében mutatta be először az immár nyomtatásban is elkészült Székelyföldi Legendáriumot. A kis csapat – újságírók kíséretében – Kőműves Kelemen városába vitte Székelyföld legszebb legendáit és mondáit.

Kovács Eszter

2010. december 23., 16:482010. december 23., 16:48

2010. december 23., 17:002010. december 23., 17:00

A már interneten is, a legendarium.ro honlapon megtekinthető Székelyföldi Legendárium első, 3D-s nyomtatott változatát a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban mutatta be Fazakas Szabolcs, a projekt megálmodója. A „leleplezés” történetesen egybeesett a Hunyad Megyei Hírmondó, a megye egyetlen magyar újságja fennállásának tizedik évfordulójával. A Corvin Kiadó, illetve a Hírmondó munkatársai, valamint a városatyák körében Winkler Gyula európai parlamenti képviselő beszélt a legendárium jelentőségéről, értékmentő, értékmegőrző jellegéről.

A Márton Erika udvarhelyi képzőművész által megálmodott legendafigurák közé a madéfalvi veszedelem története is felkerült, azoknak a székelyeknek a vándorlása, akik végül Bukovinában telepedtek le. De a folyamat itt nem zárult le, tudtuk meg Fazakastól, hiszen a terv szerint a térkép tovább bővül a Hunyad megyei legendákkal. A legendárium főként didaktikai célból jött létre, mondta bemutatójában Fazakas, és jövő évre kézikönyv is társul majd a térképhez, melyet a kezdeményező csoport szerint minden magyar iskolában, óvodában oktató pedagógushoz eljuttatnak majd. „Terveink vannak, a jövőben majd egy pannonlegendáriumot is el tudunk képzelni” – jegyezte meg Fazakas.

A székelyudvarhelyi küldöttség a továbbiakban a Déva melletti Csernakeresztúrra látogatott el. A település lakói a madéfalvi veszedelem idején elmenekült székelyek, akik itt, szórványban próbálják megőrizni, foggal-körömmel küzdenek székely identitásukért. A falu tájháza is gazdagodott egy Székelyföldi legendáriummal, melyet ezúttal helyi gyerekek körében mutatott be Fazakas és csapata. A csernakeresztúri ifjaktól megtudtuk, noha tanultak néhány legendát, kedvencük természetesen Kőműves Kelemen históriája, de a térképen feltüntetett figurákat nem ismerik. A tájházban elgémberedett tagjainkat igazi székely szilvapálinkával melegítettük fel, majd a csapat Fazakas ígéretével kötötte fel az útilaput, hogy a csernakeresztúri iskola összevont osztályai is kapnak majd legendatérképet az új évben.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a dévai látogatás és bemutató kapcsán elmondta – „Utalnék az Összetartozunk név alatt már eléggé ismert szórvány–székely együttműködési kapcsolatokra, főleg azokra, amelyek az elmúlt esztendőkben mind Hargita, mind Kovászna megye részéről intézményes formában jelentek meg különféle szórvány megyék irányában, sorolnám Hunyad, Temes, Beszterce megyéket. Fontos, hogy egymásra találjunk, de ennek ne csak üres, adminisztratív közigazgatási formája legyen, hanem egy közösségi tartalma is. Legyenek olyan programok, amelyek helyi kezdeményezésekből fakadnak, például iskolák közötti projektek, iskolai versenyek, testvériskolák. Legyen a kulturális intézmények között egy élő kapcsolat, mivel nem csak Székelyföldön vannak nagy hagyománnyal, értékkel rendelkező kulturális intézmények. Itt a szórványban is megvannak ezek az intézmények, persze sokkal kisebb anyagi erővel, mivel nem vagyunk jelen az önkormányzatokban. Ezért tevékenységünk finanszírozására sokkal ötletesebbeknek, sokkal dinamikusabbaknak kell lennünk. Úgy hiszem, jelen kell lennünk a világhálón.”

Winkler, aki bevallása szerint nemcsak politikai funkciójában, de magánemberként is támogatja Fazakas kezdeményezését, kijelentette: közhelynek számít, hogy ami nincs a világhálón, az nem is létezik, mindezek ellenére az állítás igaz. „Ezért a legendatérkép kezdeményezését első perctől kezdve pártfogoltam, és büszke vagyok, hogy Hunyad megye az első olyan dél-erdélyi szórványvidék, amely bekapcsolódik ebbe a mozgalomba, és büszke vagyok arra, hogy személyesen is hozzájárulhattam. Hiszen ezáltal nemcsak a világhálón való jelenlétünket biztosítjuk, hanem azt is, hogy nem vész el az a fantasztikusan gazdag legendatár, hagyomány és népi mondák, népviselet és azok a népi szokások, amelyeket például a csernakeresztúri, bukovinai székely közösségek ápolnak. Léteznek környékünkön bukovinai székely közösségek, és vannak Székelyföldről származó családok, akiknek gyökereik része ez a mondavilág. Azt hiszem, gyerekeinknek át kell ezt adni, éppen ezért fontos, hogy az iskolákba eljut a legendatérkép. Hozzájárul ahhoz, hogy a szórványban, Dél-Erdélyben is ismerjék a magyar gyermekek őseink hagyományait” – magyarázta Winkler.

A képviselő megjegyezte, hasznosnak tartja a térképet, iskolai használatát ösztönzi. „Az I–IV. osztályos gyerekeknek és óvodásoknak nagyon fontos ez a mesevilág. Sok szép kép, az ilyet a gyerekek nagyon szeretik, főként, hogy itt felénk nem is ismerik annyira a székelyföldi legendákat. A Hunyad megyei magyar lakta települések legendáit, mint a dévai vár legendája, ismerik. A térkép nagyon hasznos dolog lesz az iskolákban, óvodákban” – fejtette ki. Winkler meglátásában a Székelyföldi legendárium – a projekt, nem csak maga a térkép – identitáserősítő, összefogó. „Tudjuk, hogy csökken a magukat magyarnak vallók száma, tehát a legendáriumnak identitáserősítő szerepe is van. A gyerekek kiskoruk óta tudják, honnan származnak őseik. Azt tudják, hogy a madéfalvi veszedelemkor elmenekült székelyek itt, Bukovinában telepedtek le. Madéfalva itt van Székelyföldön, tudnak és tanulnak róluk, ezért érdekelni fogja őket a többi történet is” – folytatta a képviselő.

A legendárium első bemutatásának különös helyválasztása kapcsán Fazakas elmondta, a Hunyad megyei székelyek is „hozzánk tartoznak”. „Azért választottuk Dévát és Csernakeresztúrt a Legendatérkép bemutatójának első helyszíneként, mert amióta megismertem ezt a közösséget, elég sokat járunk ide. Végül is ők is hozzánk tartoznak. Közel negyed évezrede elhagyták Székelyföldek, nem ismerik ezeket a mondákat, legendákat. Teljesen más volt a hangulat, amikor a csernakeresztúri tájházban kitettük a térképet, a gyerekek nézték, megakadt a szemük a malomkövet görgető ördögön, és felfigyeltek rá. Mondtam nekik, látjátok, ezek a székelyföldi legendák. Úgy érzem, hogy betöltöttünk egy űrt, valami jót tudtunk tenni nekik ünnepekkor.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés