
Fotó: Prefectura Covasna
Kovászna megyében is megünnepelte a román hadsereg a Hősök Napját, melyet a román nép hagyománya szerint az Úr mennybemenetelének napján tartanak. A rendezvényt György Ervin kormánybiztos is megtisztelte jelenlétével.
2010. május 13., 14:562010. május 13., 14:56
2010. június 03., 19:352010. június 03., 19:35
Fotó: Prefectura Covasna
Az első és a második világháborúban, valamint az 1989-es decemberi forradalomban elesett román katonák emlékének adóznak a hősök napján országszerte, az eseményre Sepsiszentgyörgyön is sor került csütörtök délelőtt.
Ugyanazzal a nyílt szívvel hajtunk fejet azoknak a hősöknek a sírjánál, akik életüket áldozták azért, hogy mi, ma egy szabad, büszke, a világ államai által megbecsült országban élhessünk – mondta egyebek mellett György Ervin, aki részt vett a Hősök Napja alkalmából szervezett rendezvényeken.
Fotó: Prefectura Covasna
Kovászna megye kormánymegbízottja a katonákhoz és veteránokhoz intézett beszédében egészséget, boldogságot, bőséget és az álmok valóra válását kívánta. “Annak az álomnak a megvalósulását kívánom, amelyért életüket adták azok, akikre ma emlékezünk: egy olyan Romániáért, amelynek fiai egészségben, jólétben és lelki békében élnek. Az Úr segítsen és világosítson meg bennünket” – zárta szavait a kormánymegbízott.
Az ünnepi rendezvény keretében György Ervin prefektus, Benedek Káplár Gábor és Valentin Ionaşcu kormánymegbízott-helyettesekkel együtt megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sepsiszentgyörgyi szobrát, valamint a kovásznai és bodzafordulói emlékműveket.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.