
Két nap alatt két nemi erőszak esetében kellett eljárniuk Maros megyében a vidéki közbiztonsági és a marosludasi rendőröknek. Az elkövetőket őrizetbe vették, a bíróság előzetes letartóztatásba helyeztette, jelenleg folyik a vizsgálat ellenük
2011. augusztus 16., 15:432011. augusztus 16., 15:43
2011. augusztus 16., 16:092011. augusztus 16., 16:09
A mezőméhesi állomás közelében vonszolták a mezőre az áldozatot
Az elmúlt hét péntekén a marosszentannai rendőrőrsöt értesítette egy helybéli asszony, hogy aznap 27 éves fia nemi erőszak áldozata lett. A sértett egészségügyi állapota miatt hátrányos helyzetű, ezért kellett nevében az anyjának eljárnia. A megyei rendőr-felügyelőség vidéki közrendészeti osztályának operatív csoportja kiszállt a helyszínre, s a helyi rendőrökkel közösen lefolytatták a nyomozást. A vizsgálat során kiderült, hogy pénteken fél három körül a marosszentannai 21 éves B. S. megszólította a sértettet s rövid beszélgetés után abba a barakkba csalta, ahol lakott. Ott erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítette a sértettet, hogy homoszexuális kapcsolatot létesítsen vele. A 27 éves fiatalember betegsége miatt képtelen volt ellenállni a támadónak.
Az erőszaktevőt 24 órára őrizetbe vette a rendőrség, majd előállították a marosvásárhelyi bíróságon előzetes letartóztatásba helyezés elrendelésének javaslatával. A bíróság elrendelte a 29 napra szóló előzetes letartóztatást, s a 21 éves marosszentannai ellen nemi erőszak elkövetésének alapos gyanújával folytatnak vizsgálatot.
Vasárnap reggel negyed nyolckor a marosludasi rendőrségen egy másik településről érkezett nő tett panaszt, hogy 21 éves lányán nemi erőszakot követtek el ismeretlen tettesek a kora reggeli órákban. A ludasi rendőrök azonnal kiszálltak a tett helyszínére, Mezőméhesre, s megkezdték a nyomozást. A vizsgálatok kiderítették, hogy aznap hajnali 5 órakor a későbbi áldozat a községi diszkóból igyekezett a mezőméhesi vasútállomás felé, amikor három ismeretlen férfi állta útját, akik erőszakkal a közeli mezőre vitték, s ott mindhárman erőszakot követtek el rajta.
A személyleírások és a rendőrök rendelkezésére álló adatbázis segítségével sikerült kialakítani a gyanúsítotti kört, majd azonosítani a bűncselekmény elkövetőit. Őrizetbe vették a marosbogáti, 31 éves V. A.-t, a marosludasi 20 éves O. R.-t, valamint a mezőzáhi illetőségű 32 éves G. A.-t. A gyanúsítottakat előállították a marosludasi bíróságon, amely elrendelte a 30 napra szóló előzetes letartóztatásba vételüket. Megkezdték a bűnügyi kivizsgálást is nemi erőszak elkövetésének alapos gyanújával.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!