Fotó: Boda L. Gergely
Míg Bulgáriában még csak a civil társadalom szintjén beszélnek a holokausztról, addig Romániában már iskolai tantárgyként oktatják a diákoknak, a kormány is elismerte létezését. A déli szomszédaink újságírói sokkal rasszistábbak a hazaiaknál, akik politikailag korrekt magatartást tanúsítanak a kisebbségekkel szemben – derül ki abból a kutatásból, amelyet a két országban párhuzamosan végzett el egy-egy civil szervezet.
2011. május 10., 16:152011. május 10., 16:15
2011. május 10., 18:202011. május 10., 18:20
A marosvásárhelyi Divers Egyesület, a Reason Institute, illetve a bolgár Women\'s Alliance for Development (WAD) szervezet képviselői a sajtó munkatársai és néhány meghívott történelem tanár előtt mutatták be projektjeiket, amely A Holokauszt tanítása és az új generációk együttélése című kampány tanulmányát képezi.
Biológiai helyett kulturális
A marosvásárhelyi Bernády Házban május 9 és 10-én zajló tanácskozás célja, hogy a nagyközönséghez is eljusson a holokauszt tanításának fontossága, amely elősegíti az előítéletek és a rasszizmus kialakulásának megelőzését.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok minél hitelesebben megismerjék a történelem tragikus eseményeit, amelyek egész közösségek jövőjét pecsételték meg, és sok esetben eltűnését okozták. Ilyen volt a holokauszt, amelynek nagyszámú roma áldozata is volt” – mondta Koreck Mária, a Divers Egyesület képviselője. Manapság már nem a biológiai, hanem a kulturális felsőbbrendűséget emlegetik egyes szélsőséges ideológiákat valló csoportok, amelyek elsősorban a fiatalok körében keresik áldozataikat – fejtette ki Koreck Mária, aki úgy véli, ennek ellenére Románia sokkal határozottabb előrelépéseket tett a holokauszt elismerésében és a rasszista ideológiák elterjedésének megakadályozásában.
Iskolában a holokausztról
Romániában 2004 óta választható tantárgyként szerepel az iskolai programban a holokauszt. Összesen 330 osztályban tanulnak róla országszerte, néhány helyen pedig a kisebbségek történelmét tanítják a diákoknak. A civil szervezet vezetője kiemelte: országunkban már kormány- és elnöki szinten is elismerték a holokauszt létezését. Bulgáriában ezzel szemben mai napig csupán a civil társadalom szintjén folynak párbeszédek a témáról, és az iskolában sem tanítják azt a diákoknak.
Románia pozitív példaként szolgálhat déli szomszédainak, ahol az sem ritka, hogy a sajtó rasszista megnyilvánulásoknak ad helyet – mondta Koreck Mária. Pénzforrás híján a marosvásárhelyi egyesület tagjai saját maguk végezték el a sajtófigyelést január 15.-április 15. közötti időszakban, ennek alapján vonták le a következtetéseket: itthon politikailag korrekt magatartást tanúsítanak a sajtó munkatársai, azaz helyesen használják a kisebbségeket jellemző terminológiát, nyelvezetet, ám néha hiányoznak az elemzések és a magyarázó, a témát alaposan körüljáró írások. Sok esetben csak egy szeletét mutatják be a valóságnak, elemzések és háttérinformáció nélkül, ami viszont éppen az előítéletek felerősődéséhez vezethet.
Összesen 77 román és 16 magyar nyelvű cikket találtak, amelyek a zsidó közösségekről szólnak, valamint több mint 200 olyat, amelyekben a romákról írnak. A magyar nyelvű sajtóban kevesebbet beszélnek a kisebbségekről, ugyanakkor hajlamosabbak arra, hogy elemezzenek. A Divers Egyesület folytatja a sajtófigyelést, és reméli, hogy ezzel is hozzájárul az előítéletek megdöntéséhez.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
szóljon hozzá!