Hirdetés
Hirdetés

Hiába dobták ki az ajtón, az ablakon jönne vissza Dan Tanasă

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Újabb fogásokat keres Dan Tanasă, miután a bíróság jogerősen visszautasította a kovásznai Széchenyi-emléktáblával kapcsolatos keresetét. A hivatásos feljelentő azt szerette volna elérni, hogy kötelezzék Gyerő József polgármestert, vegye le a városi művelődési ház falára kihelyezett emléktáblát. Ezúttal arra szólítja fel a kovásznai helyi önkormányzatot, hogy harminc napon belül részlegesen vonja vissza a Széchenyi-emléktábláról szóló határozatát.

Bíró Blanka

2019. március 05., 19:582019. március 05., 19:58

A Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) előzetes panaszát a képviselő-testület tudomásul vette, de egyelőre még nem döntöttek az ügyben. Gyerő József lapunknak elmondta, a felszólítás a hatályos törvénykezés értelmében nem kötelezi semmire az önkormányzatot, ám

arra számítanak, hogy a feljelentő újra bírósághoz fordul,

és ezúttal nem a polgármestert, hanem a helyi képviselő-testületet pereli be. „Számítottam erre a lépésre, Dan Tanasă nehezen nyeli le a vereséget, ám bízom benne, hogy mivel a törvényszék, majd a táblabíróság is visszautasította a keresetét, újra a javunkra döntenek” – mondta Gyerő József.

A háromszéki fürdőváros polgármestere rámutatott, a tavalyi per során a védekezést elsősorban arra alapozta, hogy az emléktábla kihelyezéséről helyi tanácshatározat rendelkezik, amit a polgármester köteles végrehajtani. Ezt alapfokon a sepsiszentgyörgyi bíróság elfogadta, ugyanakkor érdemben is elemezte a feljelentő kifogásait, és arról is véleményt mondott, hogy

a plaketten a feliratozás módja, a szöveg elhelyezése megfelel a jogszabályoknak.

Az alapfokú döntést Dan Tanasă megfellebbezte, a Brassó Táblabíróság pedig ezt visszautasította. Noha a táblabíróság csak arra hivatkozott, hogy a polgármesternek végre kell hajtania az érvényes határozatot, Gyerő József értelmezése szerint az alapfokú döntés teljes mértékben jogerőre emelkedett, így a további védekezéshez alapot szolgáltat.

Hirdetés

„Bízom benne, hogy a tanács visszautasítja Dan Tanasă előzetes panaszát, és ha bíróságra kerül az ügy, a már meglévő jogerős döntésre hivatkozva védekezhetünk” – fejezte ki reményét a polgármester.

A kovásznai domborművet 2010-ben Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományozta a városnak. A képviselő-testület 2017-ben szavazta meg a kihelyezését, melléje az önkormányzat két plakettet készíttetett, amelyen magyarul és románul szerepel leírás Széchenyiről, illetve egy idézet tőle: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak.”

A Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) azt kifogásolta, hogy nem a román felirata az első. A polgármester a 2004/500-as törvényre hivatkozott, amely kimondja, hogy a köztereken, közintézményeken az idegen nyelvű, például a magyar feliratot méretben, betűtípusban, színben hasonló román fordításnak kell kísérnie. Gyerő József szerint logikai bukfenc lenne, ha a magyar idézetet megelőzné a román fordítás, hiszen akkor úgy tűnne, hogy az a „fordítás fordítása”.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes

A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak
2026. június 10., szerda

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek
2026. június 10., szerda

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása

Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása
Hirdetés
2026. június 10., szerda

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan

Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan
2026. június 10., szerda

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna
2026. június 10., szerda

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt

A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok

Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok
2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
Hirdetés