
Fotó: Veres Nándor
Míg Magyarországon igazi gasztroturizmus épül rá, Erdélyben nehezen épül be a közösségi tudatba a falánk csütörtök és az aköré szerveződő éttermi akciósorozat. A PanGastRo Egyesület tíz éve kezdte el szervezni a Falánk csütörtök elnevezésű akcióját Székelyföldön, idén alig van néhány vendéglő, amely csatlakozott volna az akcióhoz. Maros megyében jelenleg kettőről tudunk.
2018. február 15., 12:342018. február 15., 12:34
A közép-európai keresztény néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokást ápol. Ilyen például a Farsang elejét jelző „regélő hétfő” vagy a „farsang farkát” jelölő három jeles nap, a húshagyókedd, a hamvazószerda és a torkos csütörtök.
A falánk csütörtökön – annak ellenére, hogy a keresztény húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás „kötelező” volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.
„Tíz évvel ezelőtt fogtunk neki a Falánk csütörtök akciónknak, de mint Székelyföldön minden, ez is nehezen válik szokássá.
– magyarázza Váradi János a Pangastro Egyesület elnöke. A falánk csütörtök idén február 15-re esik, ezen a napon az akcióhoz csatlakozó éttermek 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a hozzájuk betérőknek, így a vendégek nyugodtan tudnak torkoskodni, mégsem sem kell nagyon a pénztárcájukba nyúlniuk.
Fotó: Veres Nándor
Váradi rámutat, az elmúlt tíz év alatt egyszer kiterjesztették ezt az akciót országos méretűvé, s bár nagy sikere volt, ők mégis szeretnék ezt egyfajta székelyföldi brandként megtartani.
– mondja Váradi, aki szerint a kezdeményezés másik célja a kulturált étterembejárás hagyományának ápolása, de a néphagyomány tisztelete is a célok között szerepel.
Fotó: Veres Nándor
A tíz évvel ezelőtt elkezdett akcióba idén egyfajta „vérfrissítésként” a Székelyföldi Közösségi Alapítvány is bekapcsolódott, Csáki Rozália ügyvezető az adatokról elmondta, kevesebb, mint tíz vendéglő csatlakozott idén az akcióhoz. „Ez most kevesebb számot jelent, mint az eddigi években, de idén kicsit másként szerveztük. Míg eddig ingyenes volt a csatlakozás, most kértünk egy regisztrációs díjat, ami az akció marketing részét fedi egyrészt, másrészt közösségi tevékenységeket fedezünk majd belőle” – fogalmazott Csáki Rozália.
Maros megyében úgy tűnik, két vendéglőben torkoskodhatunk, az egyik a marosvásárhelyi Sörház, a másik a vármezői Halász csárda.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
4 hozzászólás