Bemutatkoztak csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt új helyi vezetői, valamint a háromszéki szervezet alakuló ülésének szervezéséről is beszámoltak.
2012. február 09., 13:492012. február 09., 13:49
2012. február 10., 10:222012. február 10., 10:22
Vasárnap, február 12-én kerül sor az EMNP háromszéki szervezetének alakuló ülésére, ám a helyi szervezetek többsége már megalakult – tájékoztatott Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke. Vasárnapig még öt községben alakul meg a párt: Torján, Vargyason, Bardócon, Kézdialmáson, valamint Ozsdolán is. Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt héten Illyefalván, Árkoson és Maksán tartottak alakuló ülést, most a helyi vezetők mutatkoztak be sajtótájékoztató keretében.
Dr. Biró Zsolt állatorvos, az illyefalvi szervezt elnöke másfél hónappal ezelőtt kapcsolódott be aktívan a párt tevékenységébe, valamint a honosítással kapcsolatos ügyintézést is magára vállalta a községben, melyhez Sepsiszentkirály és Aldoboly is tartozik. Az állatorvos elmondta: négy évet töltött az Egyesült Államokban, ám úgy érezte, itthon van a helye, itt kell bizonyítania. A közel húsz személyt számláló illyefalvi szervezet megalakításánál érzelmi okok vezérelték Biró Zsoltot, aki állítása szerint feltétel nélkül szereti a székely népet, ezért vállalta a közszereplést az EMNP-ben. Meglátása szerint fel kell rázni az identitástudatot az emberekben, és erre alapozza tevékenységét a párt vidéki szervezete is.
Árkoson az elmúlt kedden alakult meg a párt, mely jelenleg az elnökség mellett öt tagból áll, ez azonban folyamatosan bővül – számolt be Kocsis Csaba elnök. Kocsis Csaba számára nem újdonság a politizálás, hiszen 2000 óta ezen a pályán mozog, akkor az RMDSZ színeiben lett a község önkormányzati képviselője, majd Kőröspatak alpolgármestere. A néppárthoz az RMDSZ-ben ért kellemetlenségek vezették, és bár jelenleg független tanácsos, úgy érzi, egy párt színeiben sokkal többet tud tenni a közösségért.
A politikus szerint a polgári pártban is vannak ügyes, tettre kész fiatalok, ám a Szász Jenő által vezetett politikai alakulat az RMDSZ leképződése, melyben az elnök ugyanolyan diktatórikus, mint Markó Béla volt a Szövetség élén. Ezért inkább az EMNP felé orientálódott, melynek legfőbb célja az autonómia kivívása, és a magyarság elvándorlásának megakadályozása. Kocsis Csaba a pártépítést is érdekesen látja: a nőkre szeretne alapozni, akik nélkül szerinte semmi sem működik igazán jól. Emellett a politikából kiábrándult embereket is szeretné visszacsábítani, rábírni a döntéshozatalra, hiszen csak így működhet jól egy közösség és ország is.
A tagszervezetek bemutatkozása mellett az elmúlt két hétben kiszórt Döntsünk közösen! program szórólapjainak összesítését is kiértékelték a párt vezetői. Az elmúlt időszakban mintegy 70.000 kérdőívet osztottak szét Sepsiszentgyörgyön, ebből háromszázat vittek be a demokráciaközpontba azok, akik megválaszolták a kérdéseket. Nemes Előd értékelése szerint legtöbben az autonómia elérését tekintik fő célnak, de sokan jelölték meg az összefogás fontosságát is, viszont nem az RMDSZ-szel, melyből kiábránultak az eltelt évtizedek során. Nemes Előd szerint az emberek reálisan látják a magyarság problémáit, így sokan szeretnék, ha ismét magyar polgármestere lenne Marosvásárhelynek, és megakadályoznák a nagyszámú magyar elvándorlást is az országból. A felmérés nem reprezentatív, ugyanakkor képet ad az emberek véleményéről – fogalmazott Nemes –, és rámutat a legégetőbb, megoldásra váró problémákra is, melyek a magyarságot érintik.
Az EMNP megyei szervezetének alakuló ülésére február 12-én, vasárnap kerül sor, melyen jelen lesz Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd országos alelnök és Kovács Csaba székelyföldi szervezési igazgató is.
Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
szóljon hozzá!