Hétfőn becsengetnek. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Hétfőn kezdődik a 2018–2019-es iskolai tanév: 34 oktatási hét lesz 168 munkanapon keresztül. Az új tanévtől több változással is kell számolni. A Hargita megyei iskolahálózatban mintegy 50 ezer tanuló kezdi meg a tanévet hétfőtől. Maros megyében 86 180 diák kezdi az iskolát, ennek 32 százaléka magyar tannyelven. A tervek szerint Valentin Popa oktatási miniszter is részt vesz két Hargita megyei iskola tanévnyitó ünnepségén.
2018. szeptember 09., 17:292018. szeptember 09., 17:29
A hétfőtől kezdődő tanév első szemesztere szeptember 10-től 2019. február 1-jéig tart, a második pedig február 11-én kezdődik, és június 14-én ér véget. Négy vakáció lesz a következő tanévben is:
a nyári pedig június 15-től szeptember 15-ig tart. Az elemi osztályok tanulói ugyanakkor egyhetes pluszvakációt is kapnak, október 27. és november 4. között nem kell majd iskolába járniuk. A középiskolások az érettségi miatt korábban, május 31-én fejezik be a tanévet, a nyolcadikos diákok pedig – az országos képességfelmérő vizsga miatt – június 7-én.
Az Iskola másként elnevezésű országos program öt egymást követő munkanapot ölelhet fel, és mindegyik tanintézmény eldöntheti, hogy mikorra időzíti október 1-je és 2019. május 31-e között. A törvény által megszabott munkaszüneti napokon nem lesz tanítás:
– írja elő a vonatkozó miniszteri rendelet. A tanfelügyelőség összesítése szerint a Hargita megyei iskolahálózatban mintegy 50 ezer tanuló kezdi meg a tanévet hétfőtől. Maros megyében 86 180 diák kezdi az iskolát, ennek 32 százaléka magyar tannyelven.
Az új tanévtől több változással is kell számolni: a legfontosabb az a nemrég megjelent – igencsak vitatott – kormányrendelet, amelynek értelmében a kisebbségek nyelvén zajló elemi oktatásban a román nyelv és irodalomórákat felsőfokú végzettséggel rendelkező, román szakos tanárok kell tartsák.
Iskolakezdéssel az autós forgalom is megnövekszik, nehezebb lesz parkolóhelyet találni. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A kormány bővítette a középiskolai tanulmányok elvégzését támogató ösztöndíj keretét, így ettől az iskolai évtől havi 180 lejről 250 lejre emelkedik a szociális ösztöndíj (Bani de liceu) értéke. Azok a gyerekek pályázhatnak erre a juttatásra, akik családjában az egy főre eső jövedelem nem éri el az 500 lejt (eddig ez az összeg 150 lej volt).
Hétfőtől már a hatodik osztályosok is a tavaly bevezetett új tanterv előírásai szerint tanulnak a cikluskezdő ötödik osztályosok mellett: ennek egyik fontos pontja, hogy a magyar anyanyelvű tanulók a román nyelvet speciális tankönyvből, az eddig megszokottól eltérően, nem anyanyelvi szinten tanulják. Továbbá bevezetik az interkulturális nevelés tantárgyat hatodikba, illetve már
A tankönyveiket idén sem kapják meg időben a magyar anyanyelvű tanulók, mivel több hetet késik a negyedikes, ötödikes és hatodikos diákok magyarra fordított tankönyveinek többsége, ugyanis a kiadványokat csak tanévkezdés után tudja kinyomtatni az állami tankönyvkiadó. A helyzet azonban még így is sokkal jobb a tavalyinál, amikor is a magyar ötödikes tanulók kénytelenek voltak az egész 2017–2018-as tanévben a tankönyvek nagy többsége nélkül boldogulni.
Csíkszeredában a tanügyminiszer?
Valentin Popa oktatási miniszter is részt vesz két Hargita megyei iskola tanévnyitóján hétfőn: a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium kilenctől kezdődő ünnepségén, illetve a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tizenegy órától kezdődő tanévnyitóján – tudtuk meg a hargitai főtanfelügyelőtől. Görbe Péter elmondta, hétfőn kereste meg őt a miniszter tanácsosa, hogy a tárcavezető Hargita megyébe szeretne jönni két iskolai tanévnyitóra.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
szóljon hozzá!