Hétezer lett abból a fontos tízezerből

Mintegy hétezer személyiség és ötszáz intézmény szócikkét tartalmazza az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda harmadik kiadása, amely az ígéretekhez híven még karácsony előtt megjelent, így akár a fa alá is bekerülhet.

Szász Cs. Emese

2009. december 20., 17:262009. december 20., 17:26

2009. december 20., 17:542009. december 20., 17:54

Galéria
Ígéretéhez híven, A BMC Kiadó még karácsony előtt megjelentette az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda harmadik kiadását és a megrendelt példányokat postázta az előfizetőknek.

A legújabb kiadvány adatgyűjtéséhez még tavasszal hozzáfogtak, akkor az volt a terv, hogy az erdélyi magyarság tízezer jeles személyiségét ismerhesse meg belőle az olvasó. A szerkesztők több mint 25.000 adatlapot kiküldtek és interneten is lehetett jelentkezni.

„A bekerülési kritérium az volt, hogy olyan magyar személy legyen az illető, aki tevékenységével gazdagította az erdélyi magyar közösséget” – fogalmazott a kiadvány szerkesztője, Stanik Bence.

A könyv mottója A Fontos tízezer – de nem a felső tízezerre voltak kíváncsiak. „Nekünk éppen olyan fontos egy magas rangú politikus, mint egy vidéki közösségszervező, aki a saját szűkebb környezetét gazdagította” – tette hozzá Stanik Bence. Az előkészítés során azonban mégis 7000 személyiség adatai kerültek a kiadványba, ami körülbelül ugyanannyi, mint amennyi az első Ki Kicsodában is szerepel.

A Markó Béla és Horváth Andor előszavával valamint Ágoston Hugó utószavával ellátott 824 oldalas, reprezentatív nyomdai kivitelezésű lexikon, korlátozott példányszámban még megrendelhető az office@kikicsoda.ro e-mailcímen vagy a 0259-474.750-es telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 07., hétfő

Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért
2025. július 07., hétfő

Drónokat is bevetnek a környezetkárosítók ellen

Speciális drónokat kaptak a környezetőrség megyei kirendeltségei, hogy hatékonyabban tudják felderíteni a környezetkárosító tevékenységeket. A lézeralapú távérzékelő rendszerrel és hőérzékelővel felszerelt drón Hargita megyébe is megérkezett.

Drónokat is bevetnek a környezetkárosítók ellen
2025. július 06., vasárnap

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet

Június végén megérkezett a mozik kínálatába a Brad Pitt főszereplésével készült F1, ami egy, a Formula-1 világában játszódó fikciós dráma, amit valós események ihlettek. Ajánló.

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet
2025. július 06., vasárnap

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét

Elutasítják és nem tartják hatékonynak a román kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetét – állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét
2025. július 06., vasárnap

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök

A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök
2025. július 06., vasárnap

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak.

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak
2025. július 06., vasárnap

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán
2025. július 06., vasárnap

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám