Hirdetés
Hirdetés

Hét hónap alatt tizenheten vesztették életüket Hargita megye útjain

Gyorshajtás és annak következménye. Július végéig 276 közúti baleset történt Hargita megyében •  Fotó: Pinti Attila

Gyorshajtás és annak következménye. Július végéig 276 közúti baleset történt Hargita megyében

Fotó: Pinti Attila

A közúti balesetek és a lakásból történő lopások témájában tartottak sajtótájékoztatót szerdán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csíkszeredai székhelyén. Az év első hét hónapjában 276 közúti baleset történt a megyében, ebből 104 volt súlyos. Tizenhét személy vesztette életét.

Iszlai Katalin

2017. augusztus 30., 21:082017. augusztus 30., 21:08

Az év első hét hónapjában történt közúti balesetekről tartott sajtótájékoztatót Constantin Mihalache, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka, valamint Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő. Mint kiderült, a tavalyi év hasonló időszakához képest idén megnövekedett a súlyos és az enyhébb közúti balesetek száma is.

Gheorghe Filip a találkozó elején elmondta, fontos kihangsúlyozni, hogy

Hirdetés

miközben egyre nő a járművek és a gépjárművezetői engedéllyel rendelkezők száma a megyében, az úthálózat kapacitása változatlan.

A rendőrség statisztikái szerint július végéig 276 közúti baleset történt a megyében, 25-tel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ebből 104 volt súlyos baleset, amelyek során 17 személy életét vesztette, 102-en súlyosan, 39-en pedig enyhén sérültek meg.

Tavaly ugyanebben az időszakban 93 súlyos balesetet regisztráltak, akkor 13 személy hunyt el, 69-en sérültek meg súlyosan, 42-en pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A súlyos esetek mellett idén 172 enyhébb baleset is történt, ezek során 215-en szenvedtek kisebb sérüléseket. Tavaly 153 enyhe baleset történt a megyében 207 sérülttel.

A statisztika szerint

a közúti balesetek legfőbb oka a sebesség:

egyrészt a megengedett sebességkorlát túllépése, másrészt az útviszonyokhoz nem megfelelően igazított sebesség okozza a legtöbb balesetet a megyében.

A második és harmadik leggyakoribb ok a gyalogosok és a kerékpárosok szabálytalankodása. A három fő ok mellett gyakran okoznak balesetet a kivilágítatlan, ló vontatta szekerek irányítói, illetve a szabálytalanul előző gépjárművezetők is. A statisztikából ugyanakkor az is kitűnik, hogy

a vidéki zónákban több baleset történt, mint a városokban.

A legtöbb súlyos közúti baleset a megyei és a községi utakon történt, majd az országutakon, a legkevesebb pedig a városi utakon. Szintén a megyei és községi utakon történt a legtöbb enyhe baleset is, ebben a kategóriában viszont a városi utak következnek a sorban, és az országút csak az utolsó helyen szerepel.

A rendőrség több akciót is szervezett a közúti balesetek visszaszorítása érdekében, a sebességmérést például újabban úgynevezett kaszkád rendszerben végzik. Ez azt jelenti, hogy

rövid távolságon belül több ponton is ellenőrzik a gépjárművek haladási sebességét.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A szóvivő szerint ennek bevezetésére azért volt szükség, mert a tapasztalatok azt mutatták, hogy a gépjárművezetők hajlamosak voltak a „gázra lépni”, miután elhaladtak egy sebességmérő berendezéssel felszerelt rendőrautó mellett, és ez sokszor balesethez vezetett. A kaszkád rendszer által az ilyen sofőröket meglephetik, illetve remélik, hogy azok, akik már ismerik a rendszert, elővigyázatosabbak lesznek miatta.

Az év első hét hónapjában 1856 közúti ellenőrzést végeztek a megyében: 413 bűncselekményt azonosítottak. Az ellenőrzések során 978 gépjárművezető jogosítványát függesztették fel, és 439 forgalmi engedélyt vontak be. A megyei rendőrség az említett időszakban 73 alkalommal fordult az utak ügykezelőihez a különböző hiányosságok vagy hibák javításának és az utak biztonságosabbá tételének céljából.

Emellett

a sofőriskolákkal is tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a csúcsidőben ne okozzanak fennakadást a forgalomban a tanulók.

Constantin Mihalache kiegészítésként elmondta, a megyei rendőrség prioritásként tekint a közlekedés biztonságossá tételére, és mivel nőtt a balesetek száma, még intenzívebb megelőző és ellenőrző kampányokra készülnek. Szó esett a rendőrségi személyzet hiányának problémájáról is: egyre többen vonulnak nyugdíjba, és egyre kisebb az állományuk. Legfőképpen a közlekedésrendészet küszködik emberhiánnyal, de a parancsnok elmondása szerint ez nem hozható összefüggésbe a balesetek számának növekedésével, ugyanannyi rendőr teljesít szolgálatot terepen, mint korábban.

A sajtótájékoztató másik témája a lakásból történő lopás volt: Hargita megyében az év első hét hónapjában 172 ilyen típusú lopást jegyeztek. Az országos statisztika szerint

az ilyen esetek 60 százaléka a lakók hiszékenysége és gondatlansága miatt történik,

ezért a rendőrség a Groupama biztosítóval együttműködve tájékoztató kampányt szervez a témában. Az akció Hargita megyében szeptember elsején kezdődik, a részleteket Ionescu Mariela, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának koordinátora mutatta be. A lakásból történő lopás visszaszorítását megcélzó kampány mottója arra figyelmeztet, hogy óvatosnak kell lenni, hiszen a tolvajok nagyon kreatívak. Ezzel arra próbáltak utalni, hogy az országos felmérés eredménye szerint az ilyen lopások több mint fele nem betörés miatt történik, hanem a lakók átverése által valósul meg, vagy éppen az ők figyelmetlensége miatt.

A tolvajok sokszor úgy jutnak be a lakásokba, hogy olcsó termékeket kínálnak, a lakástulajdonosok pedig beengedik őket.

A kampány más megyékben kifejezetten a városi területekre fókuszál, Hargita megyében azonban úgy döntöttek, hogy a vidéki zónákra is kiterjesztik, mivel a tapasztalatok szerint ott nagyobb számban történnek hasonló esetek. A városokban tudatosabbak az emberek, a kaputelefonnal biztosított tömbházakban lakók például a korábbi tapasztalatokkal ellentétben már nem engednek be bárkit bármilyen ürüggyel. Vidéken azonban még mindig folyamatosan nyitva tartják a kapukat, ez pedig olyan, akár egy meghívás a tolvajok számára. Ugyanez mondható el városon a földszinten és az első emeleten nyitva hagyott ablakokról.

korábban írtuk

Ezért nem jó ötlet nyitva hagyni a földszinti tömbházlakás ablakát
Ezért nem jó ötlet nyitva hagyni a földszinti tömbházlakás ablakát

Ami mozdítható volt, azt magukkal vitte három betörő egy balánbányai földszinti tömbházlakásból, ahová a bukóra hagyott ablakon keresztül jutottak be.

A kampány során tájékoztató anyagokat osztanak szét és tesznek közzé a sajtóban, illetve személyes találkozókat szerveznek a lakószövetségekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés