
Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín
Új bemutatóra készül a csíkszeredai Csíki Játékszín: Halász Péter Gyerekünk című darabját Hatházi András rendezésében február 16-án, vasárnap este hét órától láthatja először a közönség a színház Hunyadi László Kamaratermében.
2020. február 10., 15:102020. február 10., 15:10
2020. február 10., 18:492020. február 10., 18:49
Halász Péter író, rendező és színész Magyarországon született, de több évig emigrációban élt és alkotott Nyugat-Európában, majd Amerikában. A Squat és a Love Theatre megalapítója és a magyar neoavantgárd mozgalom egyik vezéregyénisége volt. Különlegesség, hogy
– jelezte közleményben a csíkszeredai színház.
„A Gyerekünk kihívás az alkotóknak és nézőknek egyaránt, hiszen a szöveg egy különös családi történet perspektíváján keresztül pont a színház mibenlétét helyezi középpontba. Hogyan születnek a történetek és meddig tartanak? Hol húzódik a valóság-fikció határa?
Felvonulunk, bevonulunk, nézünk, tapsolunk, elvonulunk, sóhajtunk: emlékezetes esténk volt. Sőt, amikor bevonulunk az előadásra, már akkor mondjuk magunkban: ez szép emlék lesz. Melyik az a pillanat, amikortól a fantáziánk hatni kezd és belekapcsolódunk abba a színpadi valóságba, ami a történettől függetlenül az itt és most logikáját követve egyszeri és megismételhetetlen” – fogalmaznak a darab ajánlójában.
Többször is játsszák
A bemutatót követően az előadás február 20-án, csütörtökön 19 órától és február 21-én, péntek este 19 órától is látható lesz. A bemutatóra a jegyek ára 35 lej. A további időpontokra 30 lejes egészjegy és 20 lejes kedvezményes jegy váltható. Jegyvásárlásra online a: bilete.ro oldalon van lehetőség, valamint személyesen a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 és 18 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Csíki Játékszín jegypénztárában.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!