
Fotó: Kristó Róbert
Néhány héten belül hirdetik meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségére a versenyvizsgát, addig pedig meghosszabbítják Demeter Ferenc mandátumát – közölte a megyei tanács elnöke.
2012. január 17., 16:362012. január 17., 16:36
2012. január 18., 09:152012. január 18., 09:15
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzserének, Demeter Ferencnek tavaly november közepén járt le a 2008 novemberétől tartó mandátuma. Megbízatását tavaly év végén meghosszabbították, és most egy újabb időszakkal toldják meg – közölte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó kórház menedzseri tisztségére néhány héten belül, márciusig meghirdetik a versenyvizsgát – tájékoztatott Borboly Csaba.
Kérdésünkre válaszolva, hogy miért csak most kerül sor erre, kifejtette, széleskörű konzultációt folytatott a követelményrendszerrel kapcsolatosan. Meggyőződése szerint ugyanis nem feltétlenül az a legjobb szakember, aki ismeri az erre a területre vonatkozó törvényeket, ezért a kórház jövendőbeli menedzserétől is ennél többet kívánnak. A jogszabályok ismerete csak negyven százalékban teszi majd ki a jelöltek végső értékelését, a többi hatvan százalékban pedig a személyi képességeket és az intézményre vonatkozó jövőképet értékelik – közölte a megyei tanács elnöke. Kifejtette, ezt a jövőképet egy, húsztól ötven oldalig terjedő tervben mutathatják be a jelöltek, és részletes, fejezetenként lebontott elképzelést várnak például a szakorvosellátásra, intézményen kívüli és belüli kapcsolattartásra, betegellátásra, a gyógyítási hatékonyság növelésére vonatkozóan.
„Azt szeretnénk, hogy hatékony menedzsmentje legyen ennek a kórháznak, amelyhez a megyei tanács nagyon sok pénzét irányít, és amely számára nagyon sok pénzt is hoztunk a kormánytól, illetve az Európai Uniótól” – nyilatkozta Borboly Csaba.
Leszögezte, nincs előre kiválasztott személy a tisztségre, nem úgy szabályozták le a követelményrendszert, hogy az csak egyvalakire találjon, hanem mindenkit, így a jelenlegi menedzsert is kérik, hogy pályázzon. Annak érdekében, hogy minél többen jelentkezzenek a versenyvizsgára, nemcsak abban a fővárosi szaklapban fogják meghirdetni az állást, amelyben kötelező ezt megtenni, hanem helyi, magyar lapokban is – közölte a megyei tanács elnöke.
Azt mondta, a kórház menedzserének fizetése kétszerese annak, mint amit a megyei tanács elnöke kap, tehát nem egy rossz állásról van szó, és mindenkit kérnek, hogy ha úgy látja, meg tud felelni a követelményeknek, pályázzon. Borboly Csaba leszögezte, nem politikai alapon fognak döntést hozni, kizárólag az fog számítani, hogy megfelel-e a követelményeknek a pályázó, és milyen tervei vannak a kórház menedzsmentjét illetően.
„Nem kell tudjon operálni, de gondoskodnia kell róla, hogy a műtétet végző orvosnak mindig legyen szikéje, legyen mellette asszisztens, legyen ágy, ahová a beteget fektetni lehet és gyógyszer, amire szüksége van” – összegezte a megyei tanács elnöke. Ismertette, a menedzseri tervet magyar nyelven is le kell tenniük a pályázóknak, de külön értékelik, ha valaki angolul vagy németül is leadja a pályázatát.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!