
Fotó: Rab Zoltán
Továbbra is folytatódik a Meleg ételt a rászorulóknak elnevezésű program, amelyet a szükségállapot ideje alatt vezettek be Marosvásárhelyen. Betekintést nyertünk, hogyan is zajlik az adakozás.
2020. július 23., 22:002020. július 23., 22:00
Ahogy Koreck Mária kezdeményező, a Divers Egyesület elnöke elmondta, minden héten érkezik valahonnan segítség, magánszemélyektől és cégektől is. Ugyanakkor érkezett adomány Németországból és vannak olyan rendszeres adományozók is, akik egy-egy családot, vagy személyt támogatnak.
Az ebédet az Alpha Transilvana Alapítvány szociális konyháján főzik, ennek költségeit két holland civil szervezet állja. Az ételek szétosztását a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat önkéntesei vállalják.
Általában kedd és csütörtök az ebédosztás napja, a csütörtöki úton elkísértük mi is a csapatot azokhoz az emberekhez, akik az előre meghatározott időpontban és helyszínen várták már a meleg ételt. Csirkehúsos zöldséglevest és hozzá kenyeret kaptak, de az adományozók jóvoltából jutott még margarin, friss gyümölcs, tészta mártással és káposzta is.
Fotó: Rab Zoltán
Az Ady lakótelepen Gondos Lenke várta az ebédet, és ahogy érdeklődésünkre beszámolt róla, kisnyugdíjas, aki három unokájáról gondoskodik, így hát nagy segítség számukra a heti kétszeri meleg étel. Az utcában még megálltunk két helyen, mindenhol megköszönték a segítséget. Ahogy Koreck Mária magyarázza,
A felnőttek is, a gyerekek is tiszták, ápoltak, fel sem tűnne, hogy rászorulnak a rendszeres adományra.
Fotó: Rab Zoltán
Továbbhaladtunk, a egy rozoga ház előtt álltunk meg, de itt nem kérdezősködhetünk és nem is fotózhatunk – figyelmeztet Koreck Mária. Törvénytelenül tartózkodnak az ott lakók, de mielőtt még lebontanák a házat a fejük fölül, szeretne megoldást találni számukra – magyarázza.
Amint a Salvamont gépkocsija megállt, máris körbevették a felnőttek, gyerekek, idősek. Mindenki egyszerre beszélt, nagy volt a zűrzavar. Koreck Mária próbálta fegyelemre inteni őket, kérte, hogy álljanak sorba és türelmesen várjanak, mert mindenkinek fel kell írni a nevét, vagy kipipálni azt a névsorból.
– próbálta nyugtatni az embereket.
Fotó: Rab Zoltán
A „barakkok” tulajdonképpen egy kisebb utcányi kalyibasor, amelyeket deszkákból eszkábálták össze, egy-egy család lakik egy-egy ilyen „házikóban”. Az elsőből egy fiatal férfi jött ki, tíz gyereke van, a legkisebb egy hete született, a legnagyobb 15 éves. A férfi elmondta, az összes gyereke (három asszonytól) vele lakik, ő gondoskodik róluk, az utolsó feleség a gyerekpénzt pedig nem akarja odaadni neki. Behívott, bent a házban két szoba van, szőnyegek a földön, kihúzhatós kanapé, polc, asztal. De
Öt hónapja laknak ott, nem tudja, mit hoz a jövő, mi lesz télen. Szeretne dolgozni, de munkát nem talál.
„Olyan emberek ezek, akik próbálkoznak kiemelkedni a nyomorból, nem zárkóznak el a segítség elől. Ezért keresem a lehetőségeket számukra” – zárta Koreck Mária.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!