
A tanévnyitó és része lehet a tanügyi tiltakozásnak. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője.
2025. július 23., 16:352025. július 23., 16:35
2025. július 23., 16:362025. július 23., 16:36
Simion Hăncescu több más érdekvédelmi szövetség vezetőjével együtt Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a kormánypalotában, ezt követően nyilatkozott az újságíróknak.
Mint elmondta, közölték Anastasiuval, hogy meglátásuk szerintük a tanügyi alkalmazottakat érintik a leghátrányosabban az első deficitcsökkentő csomag intézkedései, amelyeknek ráadásul „elenyésző” a gazdasági hatásuk. Hozzátette,
mert ha már idén bevezetik, „katasztrofális” hatásai lesznek az intézkedésnek. Mivel esetenként a körülmények lehetetlenné teszik a kötelező húsz óra teljesítését, sok pedagógus arra fog kényszerülni, hogy csökkentett munkaidővel dolgozzon, ugyanakkor
– magyarázta a szakszervezeti vezető.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, ismét vázolták az érveiket, de nem kaptak világos választ a követeléseikre.
Ennélfogva jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat, amelyekből többet is szerveznek a nyár folyamán, szeptember 8-án pedig egy nagyszabású tüntetést tartanak több mint 30 ezer szakszervezeti tag részvételével.
– idézi az Agerpres hírügynökség Simion Hăncescut.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
szóljon hozzá!