
A Szív utcához közeli kazánház, amelyet le kell bontani a beruházás érdekében. Új helyszín
Fotó: Pinti Attila
Nem engedélyezi a tűzoltóság Csíkszeredában a Kalász lakótelepen kiszemelt helyszínen a parkolóház építését. A létesítmény így várhatóan a Szív utcai, használaton kívüli kazánház helyére épülhet majd fel.
2020. március 10., 14:122020. március 10., 14:12
A Kalász lakótelepi parkolóház műszaki terveinek elkészítése közben derült ki, hogy a tűzoltóság az elképzelt formában nem engedélyezi a létesítmény felépítését – tudtuk meg Ráduly Róbert Kálmántól, Csíkszereda polgármesterétől. Kérdésünkre, hogy ezt miért nem lehetett korábban tudni, az elöljáró elmondta, a helyi önkormányzat elvi döntése után egy cég elkészítette a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, és a tűzoltósághoz is fordult véleményezés érdekében, de azt a választ kapta, hogy ebben a fázisban nem mondanak véleményt, csak a kiviteli terv alapján.
– folytatta az előzményeket Ráduly. Ez azt jelenti, hogy a munkát elölről kell kezdeni, a tanulmányra kifizetett összeg kidobott pénznek bizonyult. A műszaki terv nem készült el, így azt nem fizette ki az önkormányzat.
Ráduly szerint most a tervező céggel egyeztetnek az új változatról, szintén a nyitott parkolóház elvét követve, amely olcsóbb is, mint egy zárt épület. Mivel a Kalász lakótelepen a megnyíló Nest (Fészek) kiskereskedelmi központ újabb parkolóhelyeket és parkolóházat biztosít, ezért ott nem olyan indokolt ez a beruházás, mint a városközpontban – érvelt a polgármester. Ezért
Fotó: Pinti Attila
A Kalász lakótelepen, a parkolóház helyett a domboldalban az eredeti elképzelésnek megfelelően parkolót alakítanak ki, ez idén el is készül a lakótelepi felújítás során – ismertette.
A Szív utcai helyszínen 50x70 méteres alapterületen szeretnék felhúzni a létesítményt úgy, hogy ez a környező épületeket ne zavarja. Az még kérdéses, hogy a korábbival megegyező magasságú és befogadóképességű, háromszintes parkolóház lesz, vagy ennél nagyobb is készülhet. A várható költségek még nem ismertek, Ráduly szerint a Kalász lakótelepen is költségesebb alapozást igényelt volna az épület az agyagos talaj miatt, a Szív utcában pedig a mocsaras talaj miatt kell mélyebb alapozás – ezért a helyszínváltoztatás nem jár számottevő költségnövekedéssel.
Fotó: Pinti Attila
A Kalász lakótelepre elképzelt parkolóházba 356 parkolóhelyet terveztek kialakítani, 58 kerékpár számára lett volna tároló. A beruházás költségét a kiviteli tervek elkészítésével, felszereltséggel, tereprendezéssel, illetve áfával együtt 18,1 millió lejre becsülték.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
4 hozzászólás