
Fotó: Nagy D. László
Fiatalember esett áldozatul elsőként az AH1N1 influenzának Háromszéken. A 33 éves férfit, mivel későn jelentekezett ellátásért, már nem tudták megmenteni. A megyeközpontban egyébbként két oltóközpontot is nyitottak.
2010. január 12., 20:482010. január 12., 20:48
2010. január 12., 22:092010. január 12., 22:09
Fotó: Nagy D. László
Fotó: Nagy D. László
A doktornő egyébbként még december hónap folyamán portálunknak elmondta: kevés a túlélési esély azon személyeknél, akik hosszas halogatás után fordulnak orvoshoz, és ezekben az esetekben általában valamilyen komplikáció léphet fel, amelyet a már legyengült szervezet nem képes kivédeni az orvosi beavatkozás ellenére sem.
A hatóság vezetője ugyanakkor arról is beszámolt, hogy két új oltási központot is létrehoztak Sepsiszentgyörgyön, hogy elkerüljék a várakozást, illetve a sorok kialakulását. Az egyik központot a megyei kórház sürgősségi szolgálatánál, míg a másikat a Andimed elnevezésű, a Grigore Bălan sugárúton található magánrendelőben állították fel. A hatóság azután döntött a két pont kialakítása mellett, hogy a hétvégén az ország több megyéjében a lakosság pánikszerűen lerohanta az oltást biztosító létesítményeket. Ebből kifolyólag országos szinten oltási pontokat kellett berendezni. A frissen nyitott oltópontoknál egyébként előzetes szűrővizsgálatot is végeznek.
Ami az oltóanyagokat illeti, az igazgatónő elmondta: újabb 10 ezer adag vakcinát kértek a bukaresti Cantacuzino intézettől, mivel az első fázisban kapott 7300 darabot (ebből 1350 a belügyi alkalmazottaknak jutott) mind szétosztották. A nyilvántartott beoltottak száma ugyanakkor 4421, és mellékhatásokról valamint ellenreakcióról egyelőre nincs tudomása az egészségügyi hatóságnak. A beoltottak közül 445 diák.
A megbetegedések tekintetében aránylag jól áll Háromszék – számolt még be Deme Judit – mivel összesen 28 esetet regisztráltak, ebből egy tucat felnőtt, köztük két terhes nő, illetve 16 középiskolai diák. Mindkét állapotos hölgy esetében a gyógyulás megfelelően halad. Az első háromszéki beteg egy külföldről hazatért nehézgépkocsi vezető volt, majd december első felében a Székely Mikó Kollégiumban alakult ki egy fertőzési gócpont, amelynek eredményeként a tanintézetben egy hétig szünetelt a tanítás.
A szűrést illetően a hatóság vezetője azt is elmondta: nagyobb elővigyázatossággal járnak el az újinfluenza esetében, hiszen előfordulhat, hogy valamilyen mutáció jelentkezik. Emellett az iskolákban az eddigi gyakorlattal ellentétben járványtani szakértők végzik a szűrést a tanerők helyett.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.
Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.
szóljon hozzá!