
Fotó: Bodor Tünde
Miközben Bukarestben több tízezer tanügyi alkalmazott tüntetett béremelésért, a várt 400-500 szakszervezeti tagnál legalább háromszázzal többen jelentek meg a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége által szervezett tüntetésen a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal előtt. Kovászna megye minden térségéből érkeztek.
2023. május 30., 14:112023. május 30., 14:11
Nagy Gábor Kovászna megyei szakszervezeti elnök egy öttagú bizottság élén adta át Ráduly István háromszéki prefektusnak a petíciójukat, amelynek alapkövetelése
Nagy Gábor elmondta, a prefektus, aki maga is tanár lévén nagyon jól ismeri a tanügyi helyzetet, teljes támogatásáról biztosította őket.
Fotó: Bodor Tünde
Érdeklődésünkre, hogy mi lesz az ez évi záróvizsgákkal, azt a választ kaptuk, hogy megvárják a számukra kedvező döntést; viszont ha kell,
Fotó: Bodor Tünde
„Felháborít, hogy úgy emlegetik az »ország gyerekeit«, mintha azok nem a mi gyerekeink lennének, vagy a mi gyermekeink nem lennének köztük.
– mondta Mona Macovei, a FSLI Kovászna megyei szervezetének alelnöke, aki úgy látja, hogy az időzítés szempontjából ez egy példa nélküli esemény.
Fotó: Bodor Tünde
„2000-ben volt egy tüntetésünk az akkori vágtázó infláció közepette, akkor elértünk bizonyos béremelést, és kaptunk egy tanügyi törvényt, amelyet tíz évig lehetett alkalmazni, de attól a pillanattól fogva, hogy a kormányok egymást váltották, nem volt arra alkalmas időpont, hogy országos tüntetést szervezzünk.
– fogalmazott Mona Macovei, hozzátéve, hogy ő maga már elboldogul a – nyugdíj előtti – 4300 lejes fizetésével, azt növelni amúgy sincs lehetőség.
Fotó: Bodor Tünde
„Több méltóságot akarok, azt, hogy ne alázzanak meg. Miként lehet az, hogy a gyerek az iskolában mobiltelefonozik, és mi nem tehetünk semmit, nem vehetjük el tőle a telefont?” – fejezte ki értetlenségét a tanárnő.
A felháborodásra okot adó példák, méltánytalan bérkülönbségek egyébként a petícióban is helyet kaptak. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének mintegy 2300 tagja van Kovászna megyében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
szóljon hozzá!