Vízszűrőre pályázik az óvoda

Vízszűrő berendezésre pályázik egy helyi egyesület, melyet a Hófehérke óvodában helyeznének el. Ugyanakkor tematikus hetet is szerveznének a kicsiknek, a víz és annak tisztasága fontosságáról.

Bús Ildikó

2013. október 10., 16:112013. október 10., 16:11

2013. október 10., 18:382013. október 10., 18:38

A Comitatus Nostrum Egyesület azzal a céllal nyújtott be pályázatot a Petrom Részvénytársaság Ţara lui Andrei közhasznú programjába, hogy a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Óvoda néhány fontos helyisége vízszűrőt kaphasson – tájékoztatott a program szervezője, Blénessy Botond. Mint mondta, a vízminőséggel az intézményben alapvetően nincsenek problémák, hiszen azt rendszeresen hatósági vizsgálatoknak vetik alá, viszont köztudott, hogy a vezetékes víz tartalmazhat olyan szerves vagy szervetlen mikroelemeket (többek között klórt, gyógyszerszármazékokat, hormonokat, nehézfémeket), amelyek kiszűrésével jelentősen javítható ennek élettani hatása. Mindezek mellett az sem elhanyagolható, hogy a szűrés által megszűnnek a kellemetlen szagok és ízek.

Tekintve, hogy a pályázat fő célkitűzése a kristálytiszta víz biztosítása, az óvoda pedagógusai egy tematikus héttel is készülnek, amely során a gyerekekkel megismertetik a tiszta víz fogalmát. Blénessy Botond kiemelte, a rövidtávú célokon túl az is hangsúlyt kap a pályázat során, hogy a gyerekekben tudatosuljon a tény, hogy az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele az a tiszta víz, amely csak és kizárólag tudatos, mindennapos cselekvések révén őrizhető meg.

Mivel a benyújtott pályázati elbírálásában negyven százalék súllyal van jelen egy a világhálón lezajló szavazás, a fennmaradó hatvan százalékotot pedig egy szakmai zsűri értékelése képezi, a benevező egyesület szavazásra szólítja fel elsősorban az érintett szülőket és a városlakókat. „Ahhoz, hogy a pályázat sikeres legyen, legalább 8-900 sepsiszentgyörgyi szavazatára lesz szükség, ezért arra kérünk mindenkit, hogy gyerekeink érdekeit szem előtt tartva szánjon néhány percet az ügyre, és szavazzon a www.taraluiandrei.ro honlapon, ahol egy rövid regisztráció, valamint egy szöveges üzenetben kapott kód után jelölhetjük meg kedvenc pályázatunkat” – mondta Botond.

Szavazni október 17. és november 30. között lehet, az óvodának pedig hét darab vízszűrőre lenne szüksége, melyek értéke egyenként ezer lej körül van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés