
Alkalomhoz illő Pista bá-t készített Vrabie Zsolt, így a Székely Vágtán a Székely Vitézzel találkozhatnak a figura gyűjtői.
2014. július 17., 13:282014. július 17., 13:28
2014. július 17., 13:282014. július 17., 13:28
Az Öreg, az Asszon, a Géza bá, a Gróf és Samu után újabb kabalafigurát készített a tervező, így a Székely Vágtára a Vitézt faragta ki. Mint mondta, az új szereplőt a vágtát kísérő vásáron lehet majd kapni 39 lejért, csakúgy mint az összes többi figurát, kivéve magát Pista bá-t, ami 29 lejbe kerül. Az alkotó kihangsúlyozta: ez az ár akkor sem változik meg, ha a figura bonyolultabb és nehezebb elkészíteni.
A készítő azt is elárulta, hogy a kis fabábuk nemsokára jelentős szerephez jutnak, és kiegészítik egymást abban a sorozatban, amelyet ősszel indítanának el. „Készül egy Pista báról szóló bábszínházi előadás, amelynek október-november táján lenne a premierje. Székely népmeséket dolgozunk fel és állítunk színpadra Pista bá és családtagjai, barátai segítségével” – mondta a formatervező. A bábelőadás forgatókönyve már készül, a darab pedig nem csak gyerekeknek szól majd.
A fabábukat továbbra is maga az ötletgazda készíti, géppel vágja ki, majd kézzel csiszolja és festi, öltözteti, díszíti egyenként a darabokat. Legutóbb az Ezer Székely Leány találkozón bukkant fel, ahol a legkeresettebb darab az Asszon volt és az utolsóig megvették.
Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.
Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
szóljon hozzá!