Vitatják a színházigazgató távozását

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Kisebb vitát generált hétfőn a sepsiszentgyörgyi városi közgyűlés ülésén Horațiu Mihaiu, az Andrei Mureșanu Színház igazgatójának távozása. A verbális összetűzés a román frakción belül éleződött igazán ki.

Nagy D. István

2013. április 08., 21:122013. április 08., 21:12

2013. április 08., 21:132013. április 08., 21:13

Az igazgató távozásának körülményeit Rodica Pârvan (a fotón balról az első) USL-s, pontosabban szociáldemokrata párti tanácstag hozta fel, úgy értékelve, hogy az intézményvezető menedzseri tevékenységét kiértékelő háromtagú bizottság nem járt el etikusan. Pârvan szerint elfogadhatatlan, hogy például a testület művelődésért felelős bizottsága nem értesült a kiértékelés eredményéről, illetve arról is csak a sajtóból, hogy Mihaiu a távozás mellett döntött. A PSD-s tanácstag emellett furcsának találta, hogy az egy-két éven keresztül magas értékelést elért igazgató hirtelen a harmadik évben két „jeggyel” kevesebbet kapjon.

Rodica Pârvan elfogadhatónak tartja, hogy esetleg rossz pénzügyi menedzsment vezetett ehhez a döntéshez, de szerinte ez a számvevőszékre tartozik, és nem a jelzett bizottságra, amelyet az önkormányzati képviselő „akárkik” testületének minősített, amelynek a művészi tevékenység értékelésébe végképp nem kellene beleszólása legyen. Végül Pârvan hozzátette, az önkormányzatnak jobban oda kellene figyelnie, hogy az ilyen esetek ne botrányként kerüljenek a közvélemény elé, illetve arra, hogy egy intézményvezető távozásakor ne érezze úgy, hogy megalázták.

Antal Árpád polgármester a felvetések kapcsán elmondta, hogy a szakbizottságot idén is az előző évekhez hasonlóan állították fel, ezért annak összetétele kapcsán nem lehet kifogás. Ráadásul a testületnek román tagja is volt, Mădălin Guruianu személyében. Mellesleg ez a kérdés a kulturális autonómia területére tartozik, ezért arra kérte a román frakció tagjait, hogy mivel román intézményről van szó, először is tisztázzák frakción belül az álláspontjukat, majd úgy terjesszék a jelentést a tanács elé. „Sem az RMDSZ, sem az MPP, sem az EMNP-frakció nem foglalhat állást ebben az esetben anélkül, hogy a román pártok egységesek lennének az ügyben, hiszen éppen ez a lényege a kulturális autonómiának” – magyarázat Antal.

Guruianu, aki egyben a kiértékelő bizottság vezetője is volt, a frakcióbeli tagjának felvetésére rámutatott, hogy a döntést az igazgató jelentése alapján hozták, azaz konkrét számokra alapozva. A liberális párti tanácstag ugyanakkor megemlítette, hogy az előző két évben Mihaiu eredményei nem egészen azok voltak, mint azt kollégája jelezte, ráadásul a rendező nem igazán adott lehetőséget a tárgyalásra, ugyanis a jelentés nyilvánosságra hozatalát követően még aznap, március 30-án felmondott, meg sem várva, hogy a tanács elé kerüljön a dokumentum. Ezek után kérdés, hogy ki mennyire volt etikus – tette fel a kérdést a román városatya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek

A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek
2025. július 06., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak
2025. július 05., szombat

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban
2025. július 04., péntek

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban

A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban
2025. július 03., csütörtök

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben

Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben
2025. július 03., csütörtök

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások

Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások
2025. július 03., csütörtök

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk

Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk
2025. július 02., szerda

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák

A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák
2025. július 02., szerda

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint

A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint
2025. július 01., kedd

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára

Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára