
Archív
Fotó: Beliczay László
A halálról és az emberi méltóságról szóló írásaival érkezik Kovásznára Demeter Sándor Lóránd unitárius lelkész, aki október 30-án, csütörtökön 18 órától mutatja be legújabb, Vigasztaló – történetek emberről, halálról című kötetét.
2025. október 29., 13:502025. október 29., 13:50
A Csoma-emlékközpontban tartandó esten Demeter Sándor Lóránd unitárius lelkész, író, közösségszervező, a Kanthaka Népfőiskola elnöke és a Vallásszabadság Lovas Zarándoklat kezdeményezője mutatja be legújabb, Vigasztaló – történetek emberről, halálról című kötetét.
A lelkész prédikációi és temetési beszédei ihlették az írásokat, amelyek az elmúlásról, a veszteségről és az emberi értékekről szólnak.
Az esemény házigazdája Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke.
Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.
A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.
Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.
Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.
Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.
Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.
Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.
szóljon hozzá!