
Fotó: Haáz Vince
A Hivatalos Közlöny szerint április elsejétől elektronikus kártyákra cserélhetik Románia lakói a hagyományos személyi igazolványaikat. A valóság azonban teljesen más, mintegy másfél év múlva lehet országos szinten bárhol ilyen igazolványt kiváltani.
2014. március 28., 16:242014. március 28., 16:24
2014. március 28., 17:212014. március 28., 17:21
Oláh Badi Csaba a Kovászna megyei Lakosságnyilvántartó Hivatal igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett intézmény semmilyen információt nem kapott az elektronikus személyazonossági igazolvánnyal kapcsolatban, ráadásul technikai felszerelésük sincs az elektronikus kártyák előállítására. Az igazgató tájékoztatása szerint ilyen gépsorokkal rendelkezik az útlevélosztály, azonban egyelőre nem létezik együttműködési megállapodás a két intézmény között sem országos, sem helyi szinten. Oláh Badi Csaba hozzátette, hogy amikor ténylegesen elér Háromszékre az elektronikus személyi igazolvány, akkor is csak opcionális lesz, mivel a lejárt igazolványt lehet a hagyományos okiratra is cserélni.
Az elektronikus kártyákra a már egyébként meglévő adatok mellé biometrikus azonosítókat is feltöltenek, mint például ujjlenyomatokat.
Az új kártyák bevezetését már többször elhalasztották Romániában. Eredetileg 11 éve kellett volna bevezetni, ezt a határidőt azonban többször kitolták, a legutóbbi határidő pedig idén április elseje.
Lakosságnyilvántartó igazgatója arról is tájékoztatta portálunkat, hogy Kovászna megyében jelenleg mintegy hétezer személynek nincs érvényes személyazonossági igazolványa. Ez egy összetett probléma, hiszen ezek közül 2-3000 ember még 1989 előttről szerepel az adatbázisukban, és továbbra is ott maradnak, mert vélhetően külföldre költöztek és nem jelezték, hogy már nincs szükségük a romániai személyi igazolványra.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
szóljon hozzá!