
Befejeződött az iskolakörzeten belül lakó gyerekek előkészítő és első osztályba való beíratása. A március 20–27. között zajló szakaszban azoknak a gyerekeknek a beiskolázása folyik, akik saját körzetükön kívül eső tanintézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat. Sepsiszentgyörgy nagy népszerűségnek örvendő iskoláiban még vannak szabad helyek.
2012. március 19., 18:392012. március 19., 18:39
„A hatéves háromszéki gyerekek 66,46 százalékát íratták be az előkészítő osztályba, a hétévesek 72,07 százaléka került első osztályba. A vidéki települések nagy részén, ahol nincsenek iskolakörzetek, a beiskolázás ezzel le is zárult, a következő időszakban a be nem íratott gyerekek azonosítása, a szülők felkeresése történik” jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Keresztély Irma. Kovászna megye főtanfelügyelője hangsúlyozta: azokban a városi tanintézményekben ahol a második beiratkozási szakaszt is megszervezik, minden szülő kérését elveszik, túljelentkezés esetén pedig a beiratkozást felügyelő bizottság, az iskola által felállított kritériumrendszer alapján ragsort állít fel.
Április másodikán függesztik ki a beiskolázott valamint az elutasított gyerekek névsorát. Ez utóbbi esetben írásban is értesítik a szülőket, és azt is megindokolják, hogy a gyereket, miért nem írták be az előkészítő vagy első osztályába. Minden városban egy speciális központot hoztak létre, ahol a szülők tájékozódhatnak az üres helyekről.
„Nem kell a szülőknek végig járniuk a város minden iskoláját, hogy megtudják, hol van még üres hely, elég, ha felkeresik ezt a központot, és minden szükséges információt megkapnak, akár be is írathatják a gyereket a kiválasztott iskolába” – magyarázta Keresztély Irma. A megyeszékhelyi központ a Váradi József Általános Iskolában működik.
Sepsiszentgyörgyön a Székely MIkó Kollégiumban a 100-100 helyből 20 telt be az előkészítő és 46 az első osztályban, a Mikes Kelemen Líceumban 12 illetve 28. A Váradi József Általános iskolában a tervezett 4 helyett 5 első osztályt indítanak, ebből egy step by step, az Őrkő negyedi Néri Szent Fülöp általános iskolában is kiegészítést kell eszközölni – közölte a főtanfelügyelő.
Áprilisban egy újabb beiskolázási szakasz kezdődik, amikor a különböző okokból kimaradt gyerekek beíratása zajlik.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!