Vadászmúzeum medvebarlanggal és virtuális vadászteremmel

Magyarországi szakmai felügyelettel rendezik be Sepsiszentgyörgyön a vadászmúzeumot. Antal Árpád, a város polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel tárgyaltak, és a magyar kormány finanszírozza, hogy a Keszthelyi Vadászmúzeum szakemberei Tóth Csaba múzeumigazgató vezetésével a napokban felmérjék a műemléképület adottságait és segítsenek megtervezni a kiállítást.

Bíró Blanka

2012. július 06., 18:162012. július 06., 18:16

A korábban vérközpontnak otthont adó műemlék Bene-házat egy másik ingatlanért cserébe a hematológiai intézettől szerezte meg az önkormányzat, az integrált városfejlesztési terv részeként 524 ezer eurót fordítanak a teljes felújítására, ebből 387 ezer euró európai uniós támogatás. A külső munkálatok elkészültek, abban bíznak, hogy az év végéig a kiállítást is megnyithatják.

Sárkány Árpád az Abies Hunting sepsiszentgyörgyi vadásztatóiroda igazgatója, az Országos Vadászati Tanács tagja a sepsiszentgyörgyi vadászmúzeum ötletgazdája, a családja tulajdonában levő mintegy hetven trófeát adományozza az intézménynek, a gyűjtemény fele életnagyságú preparátum. A Kárpátkanyar vadállománya világhírű, az Osztrák–Magyar Monarchia koronás fői, Horthy Miklós kormányzó is gyakran vadásztak a háromszéki erdőkben, és Kovászna megyében voltak Ceauşescu kedvenc vadászterületei is – mondta Sárkány Árpád. Besztercei vadászaton egyezett meg Hruscsov és Gheorghiu-Dej, hogy az oroszok kivonulnak az országból, egy sikeres háromszéki vadászatnak köszönhető, hogy Ceauşescu jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi kórház építését – idézte fel Sárkány Árpád.

A tervek szerint, a vadászmúzeum interaktív lesz, nem szakembereknek szóló trófea-seregszemle. A kitömött állatok, trófeák mellett a különböző vadak nyomaival, hangjával is meg lehet ismerkedni, az alagsorban kialakítanak egy élethű medvebarlangot, lesz exotikusterem, ahol az afrikai állatokat mutatják be, például a falból egy életnagyságú elefánt lép ki, de lesz virtuális vadászterem, ahol lézeres puskával lehet majd célozni. Sárkány Árpád elmondta, összegyűjtik a vadászattal kapcsolatos ereklyéket, az ismert vadászcsaládoktól nemcsak a trófeákat, hanem a műtárgyakat, fényképeket, vadászrecepteket is kérnek. A posadai vadászmúzeumban rengeteg székelyföldi rekordméretű trófea van, ezeket is kölcsönkérik, hiszen ezek a vadállomány minőségének fokmérői.  

Európa védi a hazai medvét, de nem kér belőle

Románia újra kellene tárgyalja az EU-csatlakozáskor elfogadott, a medvék védelmére vonatkozó uniós feltételeket, hiszen megváltoztak a körülmények, túlságosan elszaporodtak a medvék – fogalmazta meg Sárkány Árpád. Az Országos Vadászati Tanács tagja hangsúlyozta, a romániai erdők 4000 fős medvepopulációt tudnak fenntartani, ám a nagyvadak száma 7500-ra emelkedett, ennek 12 százaléka él Kovászna megyében. A medvék szaporodnak, de szűkül az életterük, minden tisztáson épület van, az ember leszedi az összes erdei gyümölcsöt, ugyanakkor a domináns medvék kiszorítják a gyengébb egyedeket, ezek már csak a települések közelében találnak élelmet. A medvék folyamatosan megkeserítik az ember életét, gyakran megélhetését sodorják veszélybe, hiszen elpusztítják a háziállatokat, a termést. Sárkány Árpád hangsúlyozta, Németország és Franciaország védi a romániai medvét, miután a saját erdeikből kiirtották ezt a nagyvadat. Számtalanszor felajánlottuk, hogy áttelepítjük a medvék egy részét, de nem kellenek senkinek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés