Üzemanyagtolvajt fogtak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kilencszáz liter üzemanyagot eltulajdonító tolvajt fogtak kedden a rendőrők Háromszéken – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ugyanezen a napon egy feltört gépjárműhöz is kihívták a rendfenntartókat.

Bencze Melinda

2015. január 07., 15:382015. január 07., 15:38

Még októberben jelezte a Málnáson működő kőfejtő vállalkozás egyik munkatársa, hogy ismeretlen tettesek három munkagép üzemanyagtartályából 900 liter üzemanyagot tulajdonítottak el. Az eset rendőrségi bejelentését követően a hatóságoknak január 6-án sikerült azonosítaniuk az elkövetőt egy 24 éves bodoki fiatal személyében. Az okozott, 4800 lejre becsült kár értékét a tettesnek meg kell térítenie, ugyanakkor lopás gyanújával eljárást indítottak ellene. A fiatal jelenleg szabadlábon védekezhet.

Ugyancsak lopás miatt tett feljelentést egy sepsiszentgyörgyi férfi kedden délelőtt. Mint kiderült, keddre virradóra ismeretlen elkövetők egy gépjármű belteréből tulajdonítottak el egy fűtőtestet. Az előzetes nyomozás következtében a rendőrség munkatársai megállapították, hogy az elkövetők a megyeszékhelyen parkoló gépjárműhöz találó kulcsokat használtak annak kinyitásához. A kár becsült értéke közel 70 lej, jelenleg zajlik a tettesek keresése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
Hirdetés