Útjára indult az Itthon, fiatalon mozgalom

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A közelmúltban életre hívott, a 22–35 éves korosztályt megszólítani kívánó szervezet céljairól, első terveiről az ügyvivő testület tagjai számoltak be. Mint kiderült, a szervezet országos felépítésének is nekiláttak.

Nagy D. István

2013. június 19., 21:472013. június 19., 21:47

2013. június 19., 21:562013. június 19., 21:56

Az ügyvivő testület tagjai egybehangzó véleménye szerint a jelenleg létező ifjúsági szervezetek a fiatalok mintegy kilencven százalékát nem képesek megszólítani, ugyanis általános gyakorlat, hogy elsősorban a 15–22 éves korosztályt közelítik meg programjaikkal, kezdeményezéseivel. Grüman Róbert megyei önkormányzati képviselő szerint ez egy komoly hiányosság, hiszen így pontosan a nagybetűs élettel már szembesült fiatalok (a 22–35 éves korosztály) véleménye, meglátásai, elvárásai maradnak közvetítetlenül, és az Itthon, fiatalon mozgalom központi szerepe az, hogy a programja ezeket tükrözze. A program kialakítását szakmai találkozók szervezésével képzelik el, amely révén új alapokra is helyezik az ifjúságpolitikát, amit elsősorban az RMDSZ-szel kialakítandó szoros kapcsolat segítségével kívánnak elérni. Ennek érdekében jött létre a Szövetségi Képviselők Tanácsa keretén belül a mozgalom önálló frakciója, amit a legutóbbi csíkszeredai kongresszuson jelentettek be.

Apjok Norbert, nagybányai ifjúsági vezető a szervezetépítés részleteiről számolt be. Mint kiderült, jelen pillanatban egy országos roadshow zajlik, amelynek keretében minden magyarlakta megyébe ellátogatnak a mozgalom képviselői, hogy megalapozzák a helyi szervezetek létrejöttét. Apjok rámutatott, hogy a minél jelentősebb elérhetőség érdekében az interneten is lehetőséget biztosítanak a csatlakozásra, illetve a népszerűsítés egyik fontos eszközének a közösségi médiát tekintik. Az országos körút fontos hozadéka az is, hogy személyesen tudnak találkozni, vagy legalábbis közelebb kerülhetnek minden térség fiatal szakembereivel, így hatékonyabban közvetíthetik a mozgalom üzenetét. A máramarosi ifjúsági vezető hozzátette, minden megyében már léteznek kezdeményező csoportok.

Kelemen Szilárd a háromszéki szervezet megalakulása kapcsán elmondta, hogy július elejére tervezik létrehozni. A Kovászna megyei egyébként az első lesz a sorban, ami annak is köszönhető, hogy Háromszéken a szövetségben sok fiatal kapott lehetőséget, és ők támogatni kívánják a mozgalmat. Kelemen szerint olyan szervezetet akarnak létrehozni, amelyben a különböző szakágak képviselői egyaránt megtalálják a helyüket, és ezáltal hozzászóljanak a közügyek alakulásához. Kelemen kiemelt még egy fontos részletet, miszerint a megye lakosságának közel fele pont a szervezet célcsoportjába tartozó korosztály.

Demeter Ferenc, a mozgalom SZKT-frakciójának vezetője a szervezet első rendezvényére hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint július 9-én a régiószervezés témájában szerveznek egy konferenciát erdélyi és határon túli szakemberek, pártpolitikusok részvételével. A rendezvény célja, hogy egy határozott álláspontot tudjanak megfogalmazni a fiatalság nevében, ugyanis egyelőre azt tapasztalták, hogy pontosan a célcsoportjuk az, amelynek a viszonyulása szinte teljességgel passzív ebben a kérdésben, és nem csak.

Az ügyvivő testület tagjai cáfolták azt az újságírói felvetést, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezleten belüli esetleges konfliktusok vezettek a mozgalom létrehozásához, ami pedig a régióátszervezés kapcsán egyre gyakrabban hangoztatott utcai megmozdulásokat illeti, kiemelték, hogy csakis a közös fellépésben látják a megoldást, illetve a civil kezdeményezést vélik elfogadhatónak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés