A baróti emberek már várták a változást, és ez be is következett – mondta a település új polgármestere, Lázár-Kiss Barna. Az elöljáróval – hivatalos beiktatását követően – az erdővidéki város jövőjéről beszélgettünk.
2012. július 04., 17:242012. július 04., 17:24
2012. július 04., 17:492012. július 04., 17:49
Az RMDSZ egyik legnagyobb sikere az idei helyhatósági választásokon a kézdivásárhelyi és baróti polgármesterek cseréje volt. Mindkét település megérett a változásra – emlegették még az eredmények előtt, most pedig kemény munka következik. Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere nemrégiben kapta meg hivatalos kinevezését, kicsi, de biztos lépéseket tervez a bányaváros jövőjét illetően.
– Mit kell tudni Lázár-Kiss Barnáról, miért vállalta a jelölést a választásokon?
– 44 éves vagyok, baróti származású, és Brassóban szereztem mérnöki oklevelet. Emellett háromgyermekes családapa is vagyok, akinek fontos a település jövője. A polgármesteri széket azért pályáztam meg, mert az elmúlt évek során annyira tönkrement Barót infrastruktúrája, arculata, városképe és a környező falvak élete, hogy úgy éreztem, ez ellen fel kell lépni. Ezen javítani kell, és nem a pénzem múlik minden, hanem a szervezésen is. Az elmúlt 8 évben silányodtak a városnapok és romlott a közhangulat is.
– Milyen volt a kampány, hiszen minden magyar párt indított jelöltet, de függetlenek is versengtek a polgármesteri tisztségért?
– Úgy vélem, tisztességes kampányt folytattunk mi is és az ellenfelek is. Nem volt személyeskedés, nem történtek komolyabb incidensek, csupán néhány plakáttépés történt, de ez ilyenkor már-már természetes. Úgy az ellenjelöltek, mind az RMDSZ csapata tisztességes, az emberekhez szóló kampányt folytatott.
– Meglepte az eredmény vagy számított rá, hogy ön lesz Barót vezetője a következő négy évben?
– Számítottam erre, mert kellett a változás. Bíztam a barótiakban, és ők is akarták már a változást, hiszen nagyon magas volt a szavazáson való részvételi arány: a szavazásra jogosultak 63,19 százaléka élt a jogával. A város lakossága érezte, hogy változás kell történjen, saját és településünk érdekében.
– Milyen képviselő-testülettel dolgozik együtt a jövőben?
– A baróti önkormányzatban nyolc RMDSZ-es, négy MPP-s és három EMNP-s tanácstag van, és remélem sikeres, dolgos négy évnek nézünk elébe. A képviselő-testület tagja az előző polgármester, Nagy István is, akivel ugyanolyan a viszonyom, mint eddig, nincs harag és békétlenség, és remélem a jövőben sem lesz.
– Melyek a legsürgősebb tennivalók és melyek a hosszú távú tervei?
– A falvak rendbetétele önerőből az egyik legfontosabb dolog, de az infrastrukturális fejlesztések elindítása is prioritásként szerepel. Másik kulcsfontosságú tennivaló a város víz- és csatornahálózatának kiépítése, beüzemeltetése, de beszélhetnék a strand elindításáról is, hiszen nyár van, és erre is szükségük van a baróti embereknek. Hosszú távú tervem sok van, akár nyolc évre elegendő is, igyekezni fogok a vállalkozások támogatásában, a munkahelyteremtésben is, viszont a kampányomban nem ígértem több száz munkahely megteremtését. Ez felelőtlen kijelentés lett volna, ellenben a helyi vállalkozások segítését megígérhetem, valamint szupermarketek építését is, de csak a városon kívül. Vállalkozói, befektetői érdeklődés már van, napelempark és varroda is létesülhetne a városban, de egyelőre csak tárgyalások szintjén mozog a dolog, a jövőben derül ki, mi történik és mikor.
– Milyen a közhangulat a városházán? Olyan hírek terjedtek a barótiak között, miszerint majdnem mindenkit a kirúgás veszélye fenyeget, aki az előző városvezetésben közreműködött?
– Félelem volt a munkatársakban, ez igaz – de politikai nézetei miatt senkit nem rúgunk ki a baróti polgármesteri hivatalból. Az a fontos, hogy a munka legyen elvégezve és haladjon, fejlődjön a város. Aki viszont a közösség ellen cselekszik, az vállalja tettei következményeit.
– Barót hátrányos helyzetéről többször is hallottunk az elmúlt években, mindezért főként Nagy Istvánt, az előző polgármestert okolták. Mi az, amit ön szerint mégis jól csinált az elődje és ön is ugyanezt tette volna?
– Igazából erre nem kívánok és nem is tudok válaszolni. Szerintem Nagy István vezetési stílusával voltak a legnagyobb gondok. Amikor átvettem a hivatalt, üres kasszát találtam, de a teljes átvilágítás még nem kezdedőtött el. Egyelőre a munkával vagyok elfoglalva, és nem a múltba, hanem a jövőbe tekintek. De vannak adósságok, számlák, és üres a városkassza. Sok munka vár rám, ránk a következő években.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!