
Sepsiszentgyörgyön néhány hivatal az újév első napján is nyitva tart, viszont a legtöbb intézmény csak január 6-án nyit.
2013. december 30., 11:142013. december 30., 11:14
A postahivatalok december 31-én 8-tól 14 óráig, a vidéki hivatalok pedig rendes munkaprogrammal dolgoznak, az új év első napjaiban azonban zárva lesznek. Sepsiszentgyörgyön a közszállítás is működik, az ünnep alatt, a Multitrans holnap 18 óráig a megszokott program szerint indítja a városi autóbuszokat. Az új év első napján délután 13 órakor indul az első autóbusz, 2-án pedig vasárnapi program szerint közlekednek a járatok.
A köztisztasági vállalat pénztára 30-án és 31-én a megszokott program szerint tart nyitva, viszont január 1-jén és 2-án zárva lesznek. Január 1-jén nem lesz háztartási hulladékelszállítás vidéken. Január 2-ától kezdődően már a szokásos program szerint gyűjtik a hulladékot. Sepsiszentgyörgyön január 1-jén a hulladékelszállítás vasárnapi program szerint lesz: a magánházaknál és tömbháznegyedekben 9 órától.
A csobbanni vágyók kihasználhatják az uszodát, ugyanis hétfőn és kedden reggel 7-től délután fél 2-ig lesz nyitva és míg 1-jén és 2-án zárva tart. A sugásfürdői sípálya felvonója 31-én is működik 9 és 15 óra között, és másodikán már megnyitják a pályákat. A vakációban egész nap 9–21 óráig lehet igénybe venni a lesiklópályákat, melyek állapota a sepsi.ro honlapon követhető.
Gyógyszertári ügyeletet a Kós Károly úti Farmacom patika teljesít, naponta: este 20 és reggel 8 óra között, de a Sensiblu gyógyszertár is nyitva lesz ma és holnap, délután 18 óráig.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!