
Az Országos Földfizikai Intézet információi alapján két földrengés is volt csütörtök hajnalban a Vráncsa térségben. Az erősebb földmozgás 3,8-as, míg a második 3,3-as fokozatú volt a Richter-skálán.
2016. május 26., 12:062016. május 26., 12:06
2016. május 26., 13:042016. május 26., 13:04
Az első és az erősebb, a Richter-skálán 3,8-as fokozatú földmozgás csütörtök hajnalban 3 óra 41 perckor következett be, 137 kilométer mélyen. A rengés epicentrumához a legközelebb, 37 kilométerre levő lakott település Kovászna városa volt, míg 50 kilométerre Kézdivásárhely. A második, 3,3-as erősségű rengés 5 óra 31 perckor történt 129 kilométeres mélységben, szintén a fürdővároshoz közeli epicentrummal.
Csak ez év májusában egyébként már 20 földmozgást jegyeztek Romániában, a legalacsonyabb erősségű földrengés 2,5-ös, a legmagasabb pedig 3,8-as fokozatú volt. Mint ismeretes, a Richter-skála az erősségük szerint osztályozza a földrengéseket, így a 2,0‑2,9 fokos rengés még rendkívül gyengének számít, amit a legtöbb ember nem érez. A 3,0‑3,9 fokos rengés pedig nagyon gyengének számít, általában érzékelhető, de károkat még nem okoz.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!